FőoldalOnline tanácsadás
 

Feliratkozás hírlevélre

Szendi Gábor: A meddőség pszichoszomatikája

Megjelent: Élet és Tudomány, 2001 56(6):172-174. és 2001 56(7):198-199.

   A cikkben a szerző a meddőség-kutatás legújabb eredményeit és meglepő következtetéseit foglalja össze, mely új lehetőségeket jelez a meddőség elleni közdelemben.

    A meddőség az egyik legszomorúbb dolog, ami sújthat egy gyermekre vágyó párt. Meddőségről akkor szoktunk beszélni, ha a nőnél egyévi védekezés nélküli nemi élet után sem következik be fogamzás, vagy a nő nem képes kihordani az ez idő alatt bekövetkezett terhességet. Sok pár sokadszori próbálkozás után jut el az e problémákra szakosodott szakorvoshoz, aki ilyenkor mindenféle fizikális és hormonális vizsgálatot végez.
   Orvosi szempontból a meddőség a szervezet hibás működése, tehát valami rendellenesség áll a háttérben. A vizsgálatok során az esetek döntő többségében találnak is valamilyen szervi-hormonális eltérést, amely megmagyarázni látszik a meddőséget, ám ennek kezelése sokszor nem vezet el a kívánt terhességhez. A lineáris okság (ok-okozati) szemlélet lényege, hogy ha van okozat (a meddőség), akkor annak kell legyen oka is, s ezt előbb vagy utóbb meg lehet találni. Tehát újabb és újabb vizsgálatok és kezelések következnek, majd végső eszközként a mesterséges megtermékenyítések sorozata, de sokszor mind hiába. Végül a páciensnek elfogy a pénze vagy a hite - és a probléma nem oldódott meg. Az ilyen eseteket szokás aztán a tisztázatlan eredetű meddőség gyűjtőfogalma alá sorolni.
    A közkeletű felfogás szerint ebbe az orvostudomány mai állása szerint bele kell törődni.
    De vajon valóban nincs megoldás?

"Csodás" esetek

    A fenti történet sokaknak ismerős, de azért ismerünk különös esetek is. Pl. a házaspár esetét, akik annyira vágynak a gyermekre, hogy végül örökbefogadnak egyet. S amint megtörténik az örökbefogadás, az asszony váratlanul teherbe esik. Más esetben azután alakul ki terhesség, hogy a házaspár végleg és igazán lemondott a további kezelésekről. Aztán vannak olyan esetek is, amikor az anya ilyen vagy olyan okból elveszítette gyermekét, s mindaddig nem tudott teherbe esni, míg gyermeke elvesztése felett érzett gyászát fel nem dolgozta egy pszichoterápiás kapcsolatban.
    De jó lenne tudni, mi történik ilyen "csodás" esetekben, mert akkor mi magunk tudnánk előidézni azt!
   A jó hír az, hogy már tudjuk a csoda receptjét!

Lineáris és cirkuláris okság

   A hagyományos orvosi logika a meddőséget úgy tekinti, hogy homokszem került a gépezetbe, hiba támadt, amit el kell hárítani. A rendszerszemléletű megközelítés viszont egy tágabb perspektívából azt kérdezi: mi a meddőség jelentése? Mi történt és történik ebben a családban (környezetben, élettörténetben), amire a legjobb válasz a meddőség? Ha a meddőséget nem a szervezet hibás működésének, hanem az egyén élettörténetéből, fizikai és szociális környezetéből, életfeltételeiből levezethető adaptív (megfelelő) válasznak tekintjük, akkor a megoldás nem feltétlen a meddőségre koncentráló orvosi kezelés lesz, hanem a meddőséget előidéző egyéb tényezők módosítása.

 

 

A meddőség "értelme"

    Lehet, hogy a szervezetnek jó oka van nem teherbe esni? Vagyis a meddőség nem hibás, hanem helyes válasz bizonyos körülményekre? Másként: a meddőség az anya és a meg nem született utód védelmében történik?
    E meghökkentőnek tűnő gondolatot számos bizonyítékkal tudjuk alátámasztani.
    A szociobiológia, e viszonylag fiatal tudomány fogalmazta újra a darwini evolúciós tételeket; eszerint egy állat evolúciós sikerét azzal lehet mérni, mennyire terjednek el génjei (vagyis tulajdonságai) a fajban. Ebből számos meglepő tételt vezettek le, melyeket a kutatások igazolni látszanak. Az egyik fontos feltevés, hogy az állat élete során mindent abból a szempontból "mérlegel", mondhatni "kalkulál", hogy az mennyiben szolgálja génjei elterjedését. Ezt a "kalkulációt" igazolják azok a megfigyelések, miszerint csökken egy adott élettérben egy faj szaporodása, ha növekszik a népsűrűség, ha csökken a táplálékszerzés esélye, alacsony a szociális rangsorban elfoglalt hely, stb. Sok állat (pl. nyúl, macska) képes arra, hogy a kopulációra ovulációval válaszoljon, ezzel maximalizálva a megtermékenyülés esélyét. Az állatvilágban természetesnek tűnik, de még az embernél is igaz, hogy az optimális fogamzás szezonális eloszlást mutat. Persze egész évben születnek gyerekek, de jól ismert összefüggés, hogy vannak nem kedvező hónapok; az ekkor fogant utódok közt sokkal több lesz a fejlődési rendellenesség, a szkizofrénia, az autizmus, stb.
    Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy az evolúció a szaporodás idejének és mértékének szabályozására számos idegi és hormonális mechanizmust "dolgozott" ki, s ha a körülmények, az egyéni tapasztalatok nem kedvezőek, a szervezet erről "tudomást szerez" és "megmakacsolja magát".
   A gének elterjesztésére egyébként alapvetően két stratégia van: az egyik szerint sok utódot kell világra hozni, kevés szülői ráfordítással (gondoskodással), a másik szerint kevés utód legyen, sok szülői ráfordítással. Ez a két stratégia az emberi társadalmakban is megfigyelhető; a rossz életfeltételek közt élő, harmadik világbeli népeknél általában sokgyermekesek a családok (sok gyermek aztán el is pusztul), míg a fejlett társadalmakban egyre inkább 1-2 utódra koncentrálnak a szülők. Mindezt sehol nem kell tanítani, s bár úgy tűnik, a társadalmi elvárások, szokások irányítják ebben a szülőket, valójában ezek az elvárások evolúciós nyomásra alakulnak ki.

Stressz és reprodukciós képesség

    Számos embereken tett megfigyelés és vizsgálat igazolja, hogy az evolúciós mechanizmusok ugyanúgy hatnak ránk is, mint más állatfajokra. Háborúkban, természeti katsztrófák esetén sok nő havi ciklusa elmarad, vagy egyéb rendellenességek lépnek fel. Jól ismert jelenség az is, hogy a pubertás előtt elkezdett intenzív sport, vagy pl. a balettozás egy-két-három évvel kitolja az első menstruáció idejét. Felnőttkorban űzött intenzív sport (pl. hosszútávfutás), fitness edzés szintén vérzéskimaradást, vagyis a normális peteérési ciklus kimaradását eredményezheti. Az emberi szervezet ősi mechanizmusai ezt a folyamatos megfeszített fizikai aktivitást úgy "érzékelik", hogy a szervezet állandó harcban áll, vagy menekül, ezért a szaporodási képesség gátlás alá kerül.
   Hasonló evolúciós mechanizmusra utal az is, hogy a szegény országokban az alultápláltaknak kitolódik a nemi érése, s a fejlett társadalmakban pedig megfigyelhető, hogy az erősen fogyókúrázók, vagy az anorexia nervosában szenvedők (a beteg kórosan sovány, de nem akar enni, mert túlsúlyosnak tartja magát) havi ciklusa elmarad, és meddőkké válnak.
   Az alultápláltság az agy számára olyan táplálékhiányos környezetről ad hírt, amelybe nem szabad utódot világra hozni.
   Egy vizsgálat arra mutatott rá, hogy az alultápláltság meglehetősen individuális fogalom: meddő nőkből álló csoportot fokozott táplálékfelvételre kértek fel, s pár hónap elteltével a nők fele sikeres terhességről számolt be. A meglepő az volt, hogy a csoportban voltak túlsúlyosnak számító nők is, akiknél a további hízás szintén megoldotta az addig kezelhetetlennek tűnő meddőséget. A szerző szerint mindenkinek van egy "biológiai súlya", és ha ettől eltér, meddőség alakulhat ki. A túlzott súlyfelesleg azonban, egy másik vizsgálat tanúsága szerint, szintén meddőséget okozhat. A jelenség egy lehetséges értelmezését az alábbiakban tárgyaljuk.
   Az eddigi példák a "biológiai" stressz meddőséget okozó hatásait mutatták be. A pszichológiai stressz azonban szintén okozhat meddőséget, hiszen az agy valójában nem is tesz különbséget biológiai és pszichés stressz között, a fiziológiai válasz ugyanaz.
   Egy vizsgálatban sok száz nőt kértek meg arra, hogy menstruációs naplót és "stressz-naplót" vezessenek párhuzamosan, s az eredmények azt mutatták, hogy a menstruáció elmaradása, rendszertelenné válása az érzelmi stresszel vagy a fokozott fizikai aktivitással függött össze.
   Egy követéses vizsgálatban gyermeket tervező nőket kértek meg stressz-napló vezetésére fél éven át. A magas stresszt mutató nők kisebb arányban estek teherbe, illetve nagyobb arányban történt náluk vetélés.
   Egy másik követéses vizsgálatban kimutatták, hogy a teherbeesés hónapjában a nőknél sokkal alacsonyabb volt a stresszszint és magasabb a kedvező érzelmi állapotok, mint a sikertelen próbálkozások hónapjaiban.
   Számos más megfigyelés is alátámasztja, hogy a krónikus stressz, a depresszió gátolja a reprodukciós képességet.

Az evolúció vegykonyhájában

   Tudjuk jól, hogy a normális női havi ciklus feltétele a reproduktív képességnek, s ennek működését egy bonyolult rendszer szabályozza. A rendszer "csúcsa" a hipotalamusz, egy ősi agyi struktúra, amely idegi és hormonális hatásokon keresztül alapvető minden testi funkció szabályozásában részt vesz. A hipotalamuszon csüng a hipofizisnek nevezett kis "tartály", amely hormonokat tárol és bocsájt ki a hipotalamusz, ill. a szervezet kéréseire. A hormonok a véráramon keresztül eljutnak a petefészkekhez és a méhhez, amelyek maguk is termelnek és küldenek vissza hormonokat az agyba visszajelzésként és szabályozóként.
   A szervezet stresszreakciójának egyik csúcsszerve ugyancsak a hipotalamusz és a hipofízis: stressz esetén úgynevezett stresszhormonok bocsájtódnak ki, melyek a mellékvesekéregbe jutva többek között a jól ismert kortisol kibocsájtását serkentik.
   A stressz és a reproduktív rendszer kölcsönhatását vizsgálva kiderült, hogy a stresszhormonok minden szinten erősen gátolják a reproduktív rendszer működését: megakadályozzák a hipotalamuszban a reproduktív működéseket beindító-fenntartó un. gonádikus hormonok termelődését, és gátolják a petefészek és a méh reprodukcióhoz szükséges működéseit. Az un. corticotropin releasing hormone-t (CRH-t) kifejezetten a reprodukció szabályozójának tekintjük. Különös módon azonban CRH-t nemcsak a hipotalamusz bocsájt ki, hanem a terhes méh is termel a terhesség előrehaladtával egyre növekvő mennyiségben. A kétféle forrásból származó CRH azonban egészen ellentétes hatású: a hipotalamikus eredetű CRH gátolja a szaporodást, aminek evolúciós értelme, hogy veszélyes környezetben nem jó utódot világra hozni. A méhben termelődő CRH viszont normális esetben gátlólag hat a hipotalamusz CRH termelésére, ezzel védi a terhességet, továbbá a CRH egy meghatározott szintje a belső jel a szülés megindulására.
   Krónikus stresszben, szorongásos állapotokban, s különösen depresszióban, a hipotalamikus eredetű CRH szintje igen magas a vérben, ezért ezekben az állapotokban könnyen alakul ki meddőség, vagy koraszülés. Ez megmagyarázza, miért alakulhat ki komoly traumára, stresszre vetélés vagy koraszülés: a méhben keletkező CRH és az intenzív stressz hatására a hipotalamuszban (mégiscsak) termelődő CRH hatása összeadódik, és idő előtt megindul a szülés. Kutatások azt mutatják, hogy a gyermekkorban elszenvedett szexuális vagy fizikai abuzus (visszaélés) felnőttkorban koraszüléshez vezethet. Ennek okát a kutatók abban látják, hogy a korai traumák élethossziglan megemelhetik a CRH szintjét a vérben, ezért, amikor a méh is termel CRH-t, gyorsabban alakul ki a "szülési jelzés".
   A kortisol nevű stresszhormonnak számos védő tulajdonsága is van, többek közt gyulladáscsökkentő hatású: sok gyógyszerünk, pl. a prednisolon, hydrokortison a kortisollal rokon vegyületek, s tartós szedésükkor reprodukciós zavarokat figyeltek meg.
   Mint említettük, a szervezet nem tesz különbséget pszichológiai és biológiai stressz között. Az éhezés, az alacsony vércukorszint azonnal megnöveli a stresszhormonok szintjét, ez pedig gátolja a reprodukciós működéseket. (Inzulinos cukorbetegek fogamzóképessége tehát fokozottan veszélyeztetett!) Igen érdekes kapcsolat van a táplálkozás és a szorongás, valamint a szaporodási képesség közt. A pszichológiában, de a köztudatban is jól ismert a "szorongó evő", vagy a "nassoló depressziós" fogalma: bizonyos emberek szorongásukat evéssel tudják kompenzálni. Ennek egyik magyarázatát az un. "zsírégető hormonnak", a zsírszövetekben termelődő leptinnek a hatásmechanizmusa adja. Ez a hormon szabályozza a testsúlyt, s a hipotalamuszon keresztül a táplálékfelvételt. Az elhízás hátterében úgy tűnik egy leptin-rezisztencia (leptin-érzéketlenség) áll; hiába magas az elhízott személyben a leptin szint, a hipotalamusz "nem veszi az üzenetet". A leptinek számos meglepő tulajdonságára derült fény. Az egyik, hogy gátolja a CRH termelődést, vagyis a táplálékfelvétel indukálta leptin-termelődés valóban hatékony a stressz ellen. Talán azért olyan joviális sok piknikus alkatú ember, mert magas a leptin szintje. A leptin másik meglepő tulajdonsága, hogy ha leptint adnak be "meddő" állatoknak, helyreáll a reprodukciós képességük, függetlenül a testsúlyuktól. Ez azt jelenti, hogy az éhezéssel járó alacsony leptin- és magas stresszhormonszint együtt gátolják a reprodukciós képességeket. Valószínűleg a leptinszint emelkedés magyarázza a fentebb ismertetett meddőség elleni "hízókúra" kísérletet is. Másfelől az erősen elhízott személyeknél éppen a leptin-rezisztencia vezet meddőséghez (a rezisztencia olyan, mintha nem is keringene leptin az ilyen emberek vérében).
   Mindezek a megfontolások egészen más és új megvilágításba helyezik a meddőségnek és kezelésének a kérdéseit. A hagyományos orvoslás az un. funkcionális meddőség hátterében hormonzavart keres és talál, s ezt próbálja kívülről bevitt hormonokkal, gyógyszerekkel kezelni. A hormon-"zavar" persze fentáll, csakhogy ez - rendszerszemléleti megközelítés felöl nézve - nem zavar, hanem a szervezet megfelelő válasza egy adott fizikai-pszichológiai állapotra. A meddőség kezelése sokszor azért olyan hosszadalmas és frusztráló, mert az orvosi kezelések a szervezet evolúciósan kialakult ellenállását akarják "megtörni", a szervezet meg nem "tágít", "meg akarja védeni" a nőt a terhességtől.

A meddőség új megközelítése

   Egyre több vizsgálat jelzi, hogy sokszor a meddőség hátterében emocionális stressz és depresszió áll. Egyrészt -mint láttuk fentebb- a depressziónak komoly kockázata a meddőség (akinek depressziós tünetei voltak már életében, az kétszer valószínűbben válik meddővé), másrészt tapasztalatok szerint a meddő nők kb. egy évi sikertelen kezelés után nagy arányban válnak depressziósakká, ami így tovább rontja esélyüket a meddőségük kezelésében.
   Több olyan vizsgálat ismert, amelyben mesterséges megtermékenyítési programban részt vett nőket vizsgáltak, s a vizsgálatoknak egybecsengő a végkövetkeztetése: a programban a depressziós nők sokkal kisebb arányban esnek teherbe, mint a nem depressziósok.

   Logikusnak tűnhet, hogy ha sikerül a depressziót, szorongást pszichoterápiás módszerekkel csökkenteni, akkor javulnia kell a teherbeesési aránynak.

   Súlyos depresszióval küzdő meddő nőket véletlenszerűen két csoportra osztottak, s az egyik csoport 10 üléses pszichoterápiában részesült, míg a másik csoport nem kapott ilyen kezelést. A kezelt csoportban hat hónapon belül a nők 60%-a (!) teherbe esett és azt sikeresen ki is hordta, míg a másik csoportban a nők 24%-a esett csupán teherbe.
   Egy vizsgálatban meddő nőket rövid, stresszcsökkentő csoport pszichoterápiában részesítettek, s a nők 34%-a az ezt követő hat hónapon belül teherbe esett.
   Egy másik vizsgálatban meddő nők tíz üléses csoport pszichoterápiában vettek részt, s azt találták, hogy akik magas stresszszinttel voltak jellemezhetők a terápia indulásakor, sokkal nagyobb arányban estek teherbe a terápiát követően. Feltehető tehát, hogy a magas stresszsintűeknél a stressz volt a meddőség fő oka. Hogy sokszor már a problémáról való egyetlen beszélgetés is hatásos lehet, példa erre az a vizsgálat, amelyben meddőséggel kezelt nőket osztottak két csoportra: az egyik csoporttal négyszemközti egyszeri beszélgetést folytatott egy pszichoterapeuta, a másik csoporttal nem történt beszélgetés. 18 hónappal később a meginterjúvolt csoport 60%-a teherbe esett, míg a másik csoportban ez az arány 10%-os volt.
   Egy vizsgálatban legalább két éve sikertelenül próbálkozó meddő nőket osztottak három csoportba. Az egyik csoport 10 üléses aktív pszichoterápiában részesült, ahol pl. relaxációt tanultak, stb. A második csoport direkt pszichoterápiában nem részesült, csak rendszeresen összejöttek, és az aktuális problémákat, orvosi kezeléseket, a meddőség nehézségeit beszélték meg. A harmadik csoport semmilyen pszichoterápiában nem részesült. Mindenkit arra kértek, hogy rendszeresen jegyezze fel, milyen meddőség ellenes orvosi kezeléseken vesz részt. Egy éven át követték a nőket, és a pszichoterápiás és a beszélgetős csoportban 55 ill 54%-os arányban jött létre kihordható terhesség, míg a harmadik csoportban csak 20%- os volt ez az arány. Ami igazán meglepő volt, hogy a teherbeesések egyik csoportban sem mutattak semmiféle kapcsolatot azzal, hogy részesült-e meddőség elleni orvosi kezelésben a nő, vagy sem.
   Ez az utolsónak idézett vizsgálat felveti azt a lehetőséget is, hogy a meddőség-elleni orvosi kezelések sikere sokszor olyan pszichés tényezőkön múlik, aminek sem a páciens sem az orvos nincsen tudatában.

Akkor most mindenki menjen pszichológushoz?

   A meddőségnek sok oka lehet. Azonban önmagában az egyik ok megléte nem zárja ki a másikat. Vagyis, ha valakinek igazoltan tubaszűkület okozza a meddőségét, attól még lehet depressziós is - talán éppen az évek óta tartó várakozás miatt. A mai mindennapi orvosláshoz lassan jutnak el a mai orvosi kutatások eredményei. A mindennapi orvoslás hadilábon áll a pszichológiával, s ennek elsősorban a páciensek, jelen esetben a meddő nők viselik következményeit. Egy gyenge házasság, egy pályatévesztés, egy fel nem dolgozott trauma, haláleset mind eredményezhet egy néma depressziót, amit az emberek megszoknak, együtt élnek vele, csak sötéten látják egy kicsit a világot. És esetleg emiatt is, könnyebben törődnek bele abba, hogy éppen ők azok, akiknek még gyerekük sem lehet.

Lexikon:
hypotalamusz: az agy belsejében lévő központ,amely alapvető élettani működéseket és a hormonális szabályozást végzi
hypofizis: agyalapi mirigy, amely a hypotalamusz alatt található, és a hypotalamuszból érkező idegi és hormonális hatásokra bocsájt ki a vérbe többek közt stressz és nemihormonokat
CRH: corticotropin releasing hormon. A hypotalamusz bocsájtja ki, serkentve a hypofizis ACTH (adrenocorticotropin hormon)kibocvsájtását, amely a mellékvesekéreg kortisol termelését serkenti. Mindhárom hormon stresszhormon. A CRH és a kortisol bizonyítottan termelődik a reprodukciós szervekben is.
cirkuláris okság: a lineáris okság ok-okozati viszonyokat ír le, a cirkuláris okság olyan működéseket ír le, ahol az ok maga is okozat, és az okozat visszahat az okra. Az összetett biológiai rendszerek mindig ezen elv alapján működnek, hiszen valamninek a következménye visszahat a kiváltó tényezőkre, befolyásolva ezzel önmagát is. A sérülés gyulladást okoz, a gyulladás aktíválja az immunműködéseket és ez egy idő után megszünteti a gyulladást.
ovuláció: a petefészekben megérő petesejt kilöködése, ami által a megtermékenyülés létrejöhet




 

 

 

 

 

 

}