FőoldalOnline tanácsadás
Küldje el barátjának, ismerősének! Küldje el barátjának, ismerősének!
        FőoldalOnline tanácsadás
 

Feliratkozás hírlevélre

Szendi Gábor: A jobbféltekei dominancia patogén szerepe a bronchiális asztmában és egyéb atópiás betegségekben.

Megjelent:Pszichoterápia 1997/4 251-270.

Bevezető

Az alábbi tanulmányban nem a nagy hatású Geschwind- Behan-Galaburda hipotézissel kapcsolatban szeretnék állást foglalni, hanem a modell kapcsán kibontakozó kutatás egy szeletjét kívánom bemutatni. Az asthma bronchiale és az atópiás betegségek kapcsán számos korábbi megfigyelés, az újabb eredmények fényében alátámasztást nyerhet, bizonyos kérdésekre új válaszok születhetnek, ill. tévhitek megkérdőjelezhetők.

Geschwind és Behan (1982, 1984) vizsgálataikban azt találták, hogy különféle immunbetegségek, fejlődési tanulási zavarok gyakoribbak a balkezesek, ill. azok rokonai közt a jobbkezesekhez képest.

Geschwind és Galaburda (1987) azt a hipotézist fogalmazták meg, hogy az emelkedett fetális tesztoszteronszint lassítja a balfélteke növekedését, és gátló hatást gyakorol az immunrendszere, különösen a thymus fejlődésére. A meglassult balféltekei fejlődés következtében a balfélteke és funkciói fokozottan sérülékenyek, így fejlődési tanulási zavarok, diszlexia, autizmus, epilepszia, stb. alakulhat ki a későbbiekben. A jobbfélteke kompenzatórikus fejlődést mutat, a meglassult fejlődésű balféltekei struktúrákkal homológ jobbféltekei struktúrák fokozottabb növekedésnek indulnak. Ezáltal a jobbfélteke specifikus funkciói erősebben fejlődnek., másrészt bizonyos balféltekei funkciókat a jobbfélteke részben átvesz. Ezáltal az un. standard dominanciaviszonyok (azaz az erős balféltekei dominancia a nyelvi funkciókra és a motoros kontrolra, és a jobbféltekei dominancia a vizuospatiális, zenei, matematikai képességekre) átrendeződhetnek, és kialakul az un. rendhagyó dominancia. Ennek egyik leggyakrabban használt mutatója a kezesség, amit könnyű ugyan vizsgálni, de a nem-jobbkezesség nem meríti ki a rendhagyó dominanciát, amely ennél lényegesen tágabb jelenségkört takar (Geschwind és Galaburda, 1987; Bryden és mtsi., 1994). Hogy a rendhagyó funkcionális lateralitás miben nyilvánul meg, az attól is függ a GBG modell szerint, hogy az intrauterin élet mely korszakában volt emelkedett a tesztoszteronszint. Ha a motoros régiók érésekor ez a hatás nincs jelen, nem alakul ki balkezesség. Így a fejlődési tanulási zavarok (pl. beszédfejlődés zavar, dadogás, diszlexia), a kiugró matematikai, zenei tehetség, stb. önállóan is megjelenhetnek, mint a rendhagyó dominancia jelzői.

Az immunfunkciók tekintetében a GBG hipotézis szerint a fetális tesztoszteron-hatás által megzavart thymus-fejlődés vezet el a különféle immunrendszeri megbetegedésekhez, úgymint allergia, asztma, autoimmunbetegségek, stb. E tekintetben bírálat érte az GBG modellt, ti. felvetődött, hogy csak az autoimmunbetegségek egy része kapcsolatos a thymus-rendellenességekkel, míg az atópiás megbetegedések (allergia, asztma) B limfocita függőek, és magas IgE szinttel jellemezhetők (St.Marseille és Braun, 1994). Ez azonban merev szembeállítása a T és B sejtes immunitásnak, ugyanis az IgE szintet többek közt a T helper sejtek által termelt Interleukin-4 szabályozza (Kemeny és mtsi., 1995). A T szupresszor sejtek szintén részt vesznek az IgE szint szabályozásában, és számos adat jelzi, hogy az atópiás betegségek, s ezen belül az asztma valójában a T sejtes immunitástól függő autoimmun betegség. (Frew és Dasmahapatra, 1995; Kemeny és mtsi., 1995). Az alább ismertetett vizsgálatok szintén a GBG modellt látszanak igazolni, legalábbis a tekintetben, hogy az a rendhagyó féltekei dominancia szoros összefüggést mutat az atópiás betegségekkel.

A GBG modell szerint tehát a tesztoszteron kétirányú hatása megnöveli annak a valószínűségét, hogy a rendhagyó dominanciát mutatóknál egyben különféle immun-diszfunkciókkal kapcsolatos megbetegedések is megjelenjenek.

A rendhagyó dominanciát a balkezességre leegyszerűsítve, több vizsgálat, szelektálatlan populáción, nem talált kapcsolatot az immunbetegségek és a balkezesség közt (Bishop , 1986; van Strien és mtsi. ,1987; Fry ,1990; Flannery és Liederman,1995). E vizsgálatok jogossága azonban vitatható több okból is.

Egyrészt, mint említettük, a kezesség nem jelzője a rendhagyó dominanciának, hanem egyik lehetséges következménye. Másrészt e vizsgálatok kétirányú kapcsolatot tételeztek fel a kezesség és az immun-diszfunkció közt, miközben e két jelenség egymástól függetlenül is kialakulhat.

Mint Tonnessen és mtsi. (1993) rámutatnak, a háttérben álló közös faktor (pl. a tesztoszteron) specifikus faktorokon keresztül hozza létre az immun-diszfunkciókat, a nem-jobbkezességet ill. a fejlődési tanulási zavarokat. E kategóriák nem diádikus, hanem triádikus kapcsolatban vannak, így páros kapcsolatuk vizsgálatánál a jóval erősebb specifikus faktorok elfedhetik a közös faktor hatását Azonos álláspontot képvisel Hugdahl is (Hugdahl és mtsi., 1990; Hugdahl, 1994), aki szerint nem ugyanaz balkezesek közt diszlexiás arányt vizsgálni, mint diszlexiások közt balkezes arányt. Hasonlóan, az atópiás betegségek kapcsán is elmondható, hogy a populáció kb. 1/3 érintett, de csak kb. 11%-ban manifesztálódik a betegség, következésképpen egy szelektálatlan populációban 22% potenciálisan atópiást a nem atópiások közé sorolunk (Smith, 1987), s ha ezek közt - mint várható- emelkedett a nem-jobbkezes arány, akkor ez lerontja a balkezesség-atópiás betegség kapcsolat erősségét.

Azok a vizsgálatok viszont, melyek valamely diszfunkció szempontjából szelektált populációt vizsgáltak, általában összefüggést találtak a kezesség és immunbetegség közt.

Lelong és mtsi.(1986) emelkedett balkezes arányt talált allergiás betegek közt.

Pennington és mtsi. (1987)diszlexiás családokat vizsgálva szignifikáns kapcsolatot talált a diszlexia és az autoimmunbetegségek, szénanátha, allergia, asztma között, de nem talált kapcsolatot diszlexia és kezesség, valamint immunbetegség és kezesség közt.

Smith (1987) egy allergia klinikán szignifikánsan gyakoribbnak találta a balkezesek arányát. A magas IgE szintet mutató allergiások (asztma, ekcéma, urticaria) közt 1.9-szeres volt a balkezes arány a kontrollhoz képest.

Searleman and Fugagli (1987) colitis ulcerozában szenvedők és Crohn betegek közt talált emelkedett balkezességet.

Urion (1988) 100 nyelvi zavart mutató gyerek 1000 rokonát megvizsgálva azt találta, hogy amely családokban gyakoribb volt a balkezesség, ott gyakoribb volt a diagnosztizált immunbeteg.

Betancur és mtsi. (1990) ugyan nem talált a kezesség és az allergia közt kapcsolatot, de a balkezesség gyakorisága emelkedett volt azoknál, akiknél az allergiás tünetek a pubertás előtt jelentek meg.

Lahita (1988) systematic lupus erythematosus (SLE)-ban szenvedő betegek közt emelkedettnek találta a balkezességet, gyakorinak a diszlexiát, és az e betegségben szenvedő nők fiú gyermekeinek 45% mutatott diszlexiát, vagy valamilyen fejlődési tanulási zavart.

Weinstein és Pieper (1988) atópiások közt emelkedettnek találta a balkezesek arányát, és a lateralitás kvóciensben szignifikáns balra tolódás volt kimutatható.

Hassler és Birbaumer (1988) adoleszcenseket vizsgálva balkezesek közt szignifikánsan több asztmást/allergiást talált mindkét nemben.

Chavance és mtsi. (1990) emelkedettnek találták a balkezességet SLE-ban szenvedő betegek közt. További eredményük volt, hogy a vizsgálatban akik az önbeszámolós kérdőíven azt állították, hogy soha nem volt migrénes vagy allergiás epizód az életükben, sokkal jobbkezesebbek voltak, mint akik legalább egy igenlő választ adtak valamely betegség időszakos megjelenésére.

Hugdahl és mtsi. (1990) szignifikáns kapcsolatot talált diszlexia és immunbetegségek (asztma, ekcéma, allergia, uveitis) közt. A diszlexiások közt háromszor gyakoribb volt az immunbetegség a kontrollhoz képest.

Dellatolas és mtsi. (1990) két mintán vizsgálta a kezesség, atópiás betegségek és dadogás kapcsolatát. Az első 698 fős mintán az extrém jobbkezesek közt szignifikáns ritkább volt az asztma, szénanátha. A második minta 8659 főből állt, és az asztmások, a szénanáthások és a dadogók szignifikánsan balkezesebbek voltak, és az extrém balkezesek közt szignifikánsan gyakoribb volt az asztma. E második vizsgálatban a dadogás és az atópiás betegségek magasan szignifikáns együttjárást mutattak.

Hassler and Gupta (1993) abból a tapasztalatból kiindulva, hogy híres zenészek közt gyakori a balkezesség és az atópiás betegség, vizsgálták a zenei tehetség, féltekei dominancia és immun vulnerabilitás kapcsolatát. Eredményük szerint mind a zenészek, mind a kontrolszemélyek közt, a jobbféltekei dominanciát mutatóknál szignifikánsan emelkedett volt az IgE szint. A balkezes férfiaknál, mind a zenész, mind a kontrol csoportban sokkal gyakoribb volt - bár nem érte el a szignifikáns szintet - az asztma, allergia, migrén és miópia.

Tonnenssen és mtsi. (1993) diszlexiásokat vizsgálva fiúknál szignifikánsan kapcsolatot talált a balkezesség és diszlexia közt. A diszlexia és az asztma/allergia, ill. az asztma/allergia és balkezesség tekintetében a diádikus elemzés nem mutatott kapcsolatot, ezzel szemben a triádikus elemzés a három diszfunkció szignifikáns együttjárását mutatta.

Eglinton és Annett (1994) 25 olyan vizsgálat statisztikai metanalízisét végezték el, amelyek a diszlexia és balkezesség kapcsolatát vizsgálták, és arra következtettek, hogy a diszlexiások közt szignifikánsan nagyobb a nem-jobbkezesek aránya.

Flannery és Liederman (1995) gyermekek nagy mintáján kapcsolatot találtak az asztma és egy fejlődési tanulási zavar, a figyelemzavar közt.

Saját vizsgálatunkban (Szendi, Kaszab, Kopp, Szántó, 1996) asztmás fiatalok közt egyértelmű és egyhangú jobbféltekei aktivációs dominanciát tudtunk kimutatni.

Geschwind és Galaburda (1987) az rendhagyó dominanciát úgy definiálja, mint bárminemű eltérés a standard dominanciától. A rendhagyó dominancia jelenségkörébe sorolható a nem-jobbkezesség, a diszlexia, a fokozott jobbféltekei funkcionális dominancia is. Áttekintésünkből ha csak az atópiás betegségek és a rendhagyó dominancia közt kapcsolatot talált kutatások ( Lelong és mtsi., 1986; Pennington és mtsi., 1987; Smith, 1987; Hassler és Birbaumer, 1988; Weinstein és Pieper, 1988; Betancur és mtsi., 1990; Hugdahl és mtsi., 1990; Dellatolas és mtsi., 1990; Tonnenssen és mtsi., 1993; Hassler and Gupta, 1993; Flannery és Liederman,1995; Szendi, Kaszab, Kopp, Szántó, 1996) nagy számát nézzük, az is jelzi, hogy az immunbetegségek, ezen belül is kiemelten az allergia és az asztma bronchiale erős összefüggést mutatnak a rendhagyó dominanciával. Bryden, McManus és Bulman-Fleming (1994) áttekintve a GBG modell implikációit vizsgáló számos kutatást, metanalízisükben szintén erre következtettek.

Összességében megállapíthatjuk, hogy a rendhagyó dominancia és az atópiás betegségek szoros kapcsolatát megalapozottnak tekinthetjük, az atópiás csoportra jellemző a fokozott jobbféltekei dominancia. A fent idézett vizsgálatok szerint az atópiás betegségek nemcsak a kezességgel, hanem a rendhagyó dominancia más típusaival is (dadogás, diszlexia, figyelemzavar) együttjárást mutatnak. Az együttjárások egyik magyarázatát a GBG modell nyújtja, amely a prenatális androgén-hatásban látja a közös oki tényezőt.

Az atópiás prediszponáltság és jobbféltekeiség kapcsolatának familiáris vizsgálata mind a genetikai, mind a prenatális hatásokat megerősíti. E vizsgálatok különösen fontosnak tűnnek a kockázati tényezők megismerésében.

Genetikai és/vagy intrauterin hormonhatás?

Geschwind és Behan (1982) már korai vizsgálatukban is hangsúlyozták a családi halmozódás jelentőségét. Vizsgálatukban kimutatták, hogy az immunbetegségek (különösen a pajzsmiriggyel és gasztrointesztinális rendszerrel kapcsolatosak) és a fejlődési tanulási zavarok (pl. diszlexia, dadogás) gyakoribbak mind a balkezesek mind pedig rokonaik közt. Ez a GBG modell értelmezésében (Geschwind és Galaburda, 1987) a genetikai és hormonális tényezők összhatásával magyarázható.

Régóta ismert az is, hogy a balkezesség is mutat családi halmozódást. A genetikai átvitel szempontjából azonban meglepő, hogy az utódok lateralitása (pl. balkezessége) sokkal jobban függ az anya lateralitásától. (Porac és Coren, 1981).

Számos vizsgálat jelzi, hogy az anya immunbetegsége, fejlődési tanulási zavara, balkezessége fokozza a valószínűségét annak, hogy az utódainál, különösen a fiúknál immunbetegség (autoimmun vagy atópiás betegség), fejlődési tanulási zavar vagy balkezesség jelenjen meg. Ezzel szemben általában apai hatás nincs.

Például Lahita (1988) 134 SLE betegnél nézte az utódok közt a diszlexia arányt, s míg 121 nőbeteg fiúgyermekeinek 45% volt diszlexiás, addig a 13 férfibetegnek egy gyermeke sem volt diszlexiás.

Weinstein és Pieper (1988) már idézett vizsgálatában azt találta, hogy asztmás szülőknek nagyobb gyakorisággal születik asztmás gyereke, és ez a hatás az anyának, de nem az apának tulajdonítható. Egy későbbi vizsgálatukban (Weinstein és mtsi., 1992) asztmás anyák gyermeki közt szignifikáns gyakoribbnak találták a balkezességet. Az asztmás anyák testvérei közt szintén szignifikáns gyakoribb volt a balkezesség összehasonlítva a nem asztmás anyák testvéreivel.

Ezek az eredmények a szerzők szerint az intrauterin hormonális miliő szerepét emelik ki.

Fry (1990) egyetemistákat vizsgálva azt találta, hogy az anya kezessége szignifikánsan összefüggött a női utódok kezességével, valamint mindkét nemű utódban az asztmával és allergiával.

Chen és Leviton (1990) egy hét éves utánkövetéses vizsgálatban összefüggést kerestek az anyai migrén és az utód allergia/és vagy asztma hajlama közt. Eredményeik szerint mind a migrénes, mind az asztmás anyák gyermekei szignifikánsan gyakrabban voltak asztmásak és/vagy allergiásak, s ebben a fiúk kétszer nagyobb kockázatot mutattak, mint a lányok. Az asztmás anyák gyermekei 3-szor gyakrabban szenvedtek asztmában a kontrolokhoz képest. A migrén kapcsán érdemes megjegyezni, hogy ez szintén kapcsolatot mutat a balkezességgel (áttekinti: Bryden és mtsi., 1994) ill. a jobbféltekei dominanciával (Szendi, 1996). Chen és Leviton vizsgálatának egy fontos eredménye arra is rámutat, hogy mind az anyai asztma, mind az utód asztmája szignifikáns kapcsolatot mutatott az anyai dohányzással. Chen és mtsi. (1990) ugyanezen adatok egy másik elemzésében kimutatták, hogy a migrénesek szignifikánsan régebben és erősebben dohányoznak, s a dohányzás feltehetőleg egyfajta öngyógyítás. Migrén, asztma, balkezesség és dohányzás kapcsolatát tovább árnyalja Bakan (1991) eredménye, aki nagy mintán azt kapta, hogy az anyai dohányzás szignifikánsan balra tolja a kezességet, és szignifikánsan megnöveli a születési komplikációkat. Amennyiben a dohányzásra a rendhagyó dominancia eleve hajlamosít, akkor két egymást erősíti tényező összhatásáról van szó, amelynek különösen a megelőzésben nagy szerepet kéne kapnia.

Crawford és Kaplan (1991) vizsgálatukban tanulási zavaros gyermekek szülei közt szignifikáns emelkedettnek találták az allergiás panaszokat. Egy másik vizsgálatukban (Crawford és mtsi., 1992) 468 gyerek anyját vizsgálta meg immunoreaktívitás és terhességi komplikációk szempontjából. Azok a gyerekek, akiknek anyja mindkét kritériumnak megfelelt, valószínűbben mutattak tanulási zavart. A tanulási zavar valószínűsége azoknál a gyermekeknél volt a legnagyobb, akiknek szülei (tehát apja is) mind autoimmun (colitis ulcerosa) mind atópiás betegségben is szenvedtek.

Crawford és mtsi. (1994) újabb vizsgálata szerint a diszlexiás gyerekek szülei közt szignifikánsan gyakoribb az immunbetegség (különösen a gasztrointesztinális rendszert és a pajzsmirigyet érintők).

Kaplan és Crawford (1994) áttekintve vizsgálataikat felvetik annak a lehetőségét, hogy a balkezesség, a tanulási zavarok és az immunbetegségek triádikus kapcsolata olyan genetikai hatásokon keresztül érvényesül, melyek manifesztálódását a tesztoszteronszint befolyásolja. Ezért a családi halmozottság triádikus, a háttérben álló közös faktor minden egyednél más-más anomáliát okoz.

Pennington és mtsi. (1987) olyan diszlexiás családokat vizsgált, ahol bizonyítottan a 15. autoszomális kromoszóma felelős a diszlexia családi halmozódásáért. Még igen szigorú kritérium mellett is (allergiát pl. csak akkor tekintették fentállónak, ha már legalább egy kórházi kezelés állt a delikvens mögött) a szénanáthát, asztmát és egyéb allergiát szignifikánsan gyakoribbnak találták a diszlexiások közt. Vizsgálatuk végkövetkeztetése ugyanakkor az, hogy diszlexia és immunbetegségek közt nem lehet genetikai kapcsolat (ami abból következett, hogy az immunbetegségek aránya nem kapcsolódott össze a diszlexia genetikai meghatározottságának mértékével). Ez azonban ismét egy háttérben álló közös -genetikai és/vagy hormonális- faktorra utal (pl. az emelkedett androgénszintre, vagy arra való fokozott érzékenységre). E faktor jelenlétére utal az is, hogy a diszlexiás családok diszlexiát nem mutató egyedei közt is szignifikánsan gyakoribb volt pl. a szénanátha.

Az idézett vizsgálatok azt sugallják, hogy az intrauterin hormonális hatások bizonyosan hozzájárulnak az utódokban kialakuló balkezességhez, immunbetegségekhez (autoimmun és atópiás) ill. fejlődési tanulási zavarokhoz, de a genetikai hatás sem zárható ki, ill. diszlexiában erősen valószínűsíthető.

A diszlexia öröklődése feltehetőleg a 15. és/vagy a 6. kromoszómához kötött (Smith és mtsi., 1983,1986; 1991); utóbbi viszont egyrészt felelősnek tűnik az autoimmunitás bizonyos tényezőiért és másrészt kontrollálja a testisek méretét, a vér tesztoszteron szintjét és a szervek tesztoszteron érzékenységét (Iványi, 1978). A 15. kromoszómáról feltételezik, hogy a férfi gonádok fejlődését szintén befolyásolja. (Ohno, 1977). Ugyanakkor Pennington és mtsi. (1987) vizsgálata szerint diszlexia és immunbetegségek közös genetikai determinációja kizárható, és mivel sok vizsgálatban az anya kezessége, ill. immunbetegsége szignifikáns összefüggést mutatott az utód kezességével ill. egyéb rendhagyó dominanciával kapcsolatos zavarokkal, megkockáztatható, hogy az anyai méh miliője meghatározó az - esetleg genetikailag prediszponált- utód betegségkockázata szempontjából.

Jobbféltekeiség és depresszió

Ismeretes, hogy a két félteke eltérő emocionalitást mutat: a balfélteke a pozitív emocionális, a jobbfélteke a negatív emocionális folyamatokért felelős. Unilaterális agysérülések (Gainotti.1979, 1983; Robinson és mtsi., 1985; Parikh és mtsi., 1988), féloldali inaktiválásos vizsgálatok (Terzian.,1964), féloldali ECT (Deglin és Nikolaenko, 1975), a patológiás sírás és nevetés lateralizálódása (Sackeim és mtsi., 1982), a különféle epilepsziák vizsgálata (Flor-Henry, 1983; Myslobodsky, 1983) és EEG asszimetriák (áttekinti: Otto és mtsi., 1987) mind egybehangzóan azt támasztják alá, hogy a jobbfélteke felelős a negatív emóciók generálásáért ill. észleléséért (áttekinti: Silberman és Weingartner, 1986; Leventhal és Tomarken, 1986; Otto és mtsi., 1987; Davidson, 1992).

Fox és Davidson (összefoglalja: Davidson és Fox, 1988) feltételezték, hogy a két félteke eltérően specializálódott a közelítő és elkerülő viselkedésre Fox és Davidson EEG-vel vizsgálták az asszimetriákat. Pár napos újszülötteken kimutatták, hogy a közelítő aktivitást kiváltó ingerekre bal frontális fokozott aktivitás, az elkerülést kiváltó averzív ingerekre pedig jobb frontális fokozott aktivitás jelenik meg. Ezt a különbséget egy jutalmazást és büntetést alkalmazó játékhelyzetben is sikerült kimutatni fiatal gyerekeken, ami még nyilvánvalóbban húzza alá a közelítő-elkerülő viselkedés lateralizáltságát (Sobotka, Davidson és Senulis, 1992).

Az egyént általában jellemzi egy nyugalmi EEG asszimetria a frontális régióban, amely szoros kapcsolatot mutat az egyén emocionális válaszkészségével, a külvilági ingerek emocionális alaptónusát ez határozza meg. A vizsgálatokban csecsemők szeparációs helyzetre adott sírási reakcióját, vagy felnőttek filmre adott negatív reakcióját be lehetett jósolni a nyugalmi helyzetben mért fokozott jobb frontális EEG aktivitás alapján. A jobb frontális EEG asszimetria gyógyult depressziósok stabil vonásának tűnik.(áttekinti: Davidson, 1992)

Mindez azt jelenti, hogy a fokozott jobbféltekei aktivitás, különösen a frontális régióban, olyan emocionális és viselkedéses stílusnak a jele, amelyet elsősorban a közelítő aktivitás deficitje, a negatív emocionális alaphangulat és visszahúzódás, szorongás, depressziv hajlam jellemez.

E tekintetben igen érdekes az un. viselkedéses gátoltság-gátolatlanság temperamentum dimenziójának vizsgálata. Kagan (1992) és munkacsoportja évek óta vizsgálják az e temperamentum típusba tartozók pszichofiziológiai jellemzőit. A viselkedésesen gátolt gyermek ismeretlen helyzetben és idegenekkel szemben félelmet mutat, erős szeparációs félelmek jellemzik, viselkedése gátolt, szégyenlős. E sajátságok erős genetikai meghatározottságot mutatnak, s már kora csecsemőkorban, az új, érdekes játékra adott félelmi reakcióból bejósolható a későbbi gátoltság kialakulása.

Davidson és munkatársai (áttekinti: Davidson 1992) a kagani kritériumok alapján válogatott gátolt és gátolatlan gyerekeken igazolták azt, hogy a gátolt gyerekek fokozott jobb frontális EEG aktivitással voltak jellemezhetők nyugalmi helyzetben, míg a gátolatlanok bal frontális EEG aktivitással. Ez alátámasztja azt, hogy a jobb frontális fokozott EEG aktivitás viselkedéses gátoltsággal, visszahúzódással, szégyenlősséggel jár. Davidson és munkatársai azon eredményeit, miszerint a jobb frontális fokozott EEG aktivitás vulnerabilitást jelent a depresszióra és szorongásos megbetegedésekre Rosenbaum és mtsi. (1988, 1991) és Biederman és mtsi. (1990) megerősítették. Előbbiek azt találták, hogy a gátolt gyerekek szülei közt sokkal gyakoribbak a szorongásos megbetegedések (szociális fóbia, pánikbetegség, agorafóbia) és hogy a gátoltság fokozott hajlamot jelent a szorongásos megbetegedések (szociális fóbia, egyéb fóbiák, stb.) kialakulására. Biederman és mtsi. (1990) gátolt gyerekeknél vizsgálta a szorongásos megbetegedések gyakoriságát és típusait, és gyakoribbnak találta a depressziót, és a szorongásos, különösen a fóbiás megbetegedéseket.

Összefoglalva tehát az eddigieket, a jobbfélteke a negatív emocionális folyamatokra és az elkerülő viselkedésre specializálódott, míg a balfélteke a pozitív emóciókra és a közelítő viselkedésre. A viselkedéses gátoltság hátterében a jobbfélteke, s ezen belül a jobb frontális régiók fokozott aktivitása áll, amely egyben fokozott hajlamot jelent a félelmi válaszokra, depressziv és szorongásos megbetegedésekre. A viselkedéses gátoltság genetikailag erősen meghatározott, s az ilyen gyermekek közt, valamint rokonaik közt sokkal gyakoribbak a szorongásos megbetegedések, melyek más vizsgálatok szerint szintén genetikailag is meghatározottak (Torgensen, 1989).

A genetikai prediszponáltság fokozza a lehetőségét a gátolt, szélsőségesen introvertált viselkedés kialakulásának, de nem feltétele ennek. Egyrészt gondolhatunk a GBG modell predikcióira, de másfelől vannak adatok arra, hogy a korai posztnatális időszakban elszenvedett negatív élmények (stressz, szeparáció) szintén kialakíthatnak egy fokozott jobbféltekei dominanciát és viselkedéses szenzitizációt. Denenberg és munkatársai (Denenberg, 1984) patkányokat születésüktől kezdve handlingnek tették ki, s ezek a patkányok felnőtt korukban fokozott tanulási képességet mutattak averzív kondicionálásos helyzetben s fokozott félelmi választ adtak különféle ingerekre, s mindez bizonyíthatóan az aktivációs dominancia jobbra tolódásával volt összefüggésben. Kagan és mtsi. (Kagan és mtsi., 1988; Kagan, 1992) leírják a különbséget a genetikailag öröklöttnek tekintett gátolt temperamentum és a korai negatív élmények hatására kialakultnak tekintett extrém szégyenlősség között. A két típus viselkedésesen nem, csak autonóm idegrendszeri sajátságaik alapján különíthető el. Mint látni fogjuk az alábbiakban, a két csoport immundeficit szempontjából is hasonló kockázattal bír, és az empirikus kutatás szempontjából a két csoport nem is különíthető el igazán. A továbbiakban tehát a két csoporton kapott eredményeket kölcsönösen vonatkoztatni fogjuk egymásra. E két csoportra közösen jellemző - Otto és mtsi. (1987) elemzését követve - hogy a jobbfélteke uralja a figyelmi folyamatok és az arousal kontrollálását, a jobbfélteke aktiválja a környezeti veszélyingerekre mindkét féltekét. A tartós jobbféltekei dominancia fokozott veszélyérzetet, visszahúzódó magatartást, a percepció negatív áthangolását jelenti. Otto és mtsi. (1987) számos bizonyítékot vonultatnak fel annak igazolására, hogy az ismétlődő negatív ingerek fokozott jobbféltekei aktivitást eredményeznek, s ez - mint egy önerősítő kör - tovább erősíti a fogékonyságot negatív ingerekre. A jobbfélteke szelektíven fogékony az averzív kondicionálásra (áttekinti: Hugdahl, 1995), ami a jobbféltekeiség és a különféle fóbiák szoros kapcsolatát jelzi. Ismeretes, hogy a stresszreakció egyik lényeges része a kortizol válasz s Wittling és Pflüger (1990) kimutatták, hogy a stresszre adott kortizolválasz mértékét szintén a jobbfélteke szabályozza. Gátolt gyerekeknél - a jobbféltekei túlműködésnek megfelelően -a nyálban mért kortizolszint szignifikánsan emelkedett (Kagan és mtsi., 1987)

A jobbféltekei élményfeldolgozás sajátosságát hadd érzékeltessük Dimond és mtsi. (1976) kísérletével, amelyben egy úti-, orvosi és rajzfilmet vetítettek a bal- ill. a jobbféltekébe speciális kontaktlencse használatával. A jobbféltekébe vetült filmek mindig negatívabbaknak, sőt horrorisztikusnak tűntek a kísérleti alanyok számára. A kísérletben résztvevők ugyanakkor nem tudták ezt a jobbféltekei hatást kontrollálni, vagyis nem tudták a filmekhez való negatív viszonyukat irreálisnak, csak a kísérlet termékének tekinteni, hanem reális valóságnak élték meg. Az is érdekes volt, hogy a "kétféltekés élményhez" hasonlított a "balféltekés élmény". Ez azt sugallja, hogy a balfélteke dominálja normálisan a látást, és a jobbféltekei el van nyomva, s csak veszélyhelyzetben aktiválódik.

A jobbféltekeiség kapcsolata a depresszióval, szorongással és a gátoltság temperamentum vonással, valamint a jobbféltekeiség és az atópiás betegségek közti kapcsolat alapján felmerül a kérdés, hogy az atópiás betegségek, ezen belül is az asztma és a depresszió és/vagy gátoltság közt milyen kapcsolat mutatható ki.

Jobbféltekei aktivitás, depresszió, gátoltság és atópiás betegségek

A továbbiakban olyan vizsgálatokat ismertetünk, amelyekben a jobbféltekei túlaktívitásra utaló személyiségvonások együttjárását vizsgálták atópiás betegségekkel.

Bell (Bell és mtsi., 1990) az extrém szégyenlősség (shyness) és az allergiás rhinitis kapcsolatát vizsgálta. Abból indult ki, hogy a szakirodalmi adatok szerint a szégyenlős, gátolt gyermekek sokkal gyakrabban fordulnak elő affektív és szorongásos megbetegedéseket mutató családokban, s a retrospektive feltárt gyermekkori szégyenlősség, vagy a vizsgálat időpontjában mért szélsőséges introvertáltság szoros kapcsolatot mutat az asztma előfordulásával (Teiramaa ,1978, 1979). Vizsgálata további kiindulópontja az a megfigyelés volt, hogy unipoláris és bipoláris betegségben gyakoribb az asztma vagy szénanátha (Nasr és mtsi., 1981; Ossofsky, 1974).

Eredményei szerint a szégyenlősség szignifikánsan összefüggött a szénanáthával és/vagy asztmával, a depresszióval, s a vizsgált személy által ártalmasnak tartott allergén számmal.

Bell és mtsi. (1991) a depressziók és az atópiás betegségek kapcsolatát vizsgálta egyetemisták csoportján. Kiinduló hipotézisét arra a megfigyelésre alapozta, hogy az atópiás betegségek feltűnően gyakran járnak együtt depresszióval, ill. feltűnően gyakori a "krónikus fáradtság szindróma" atópiások körében. Pl. Straus és mtsi. (l988) krónikus fáradtság szindrómában szenvedő személyek közt 50%-ban talált pozitív bőrreakciót allergia vizsgálatkor, és 83%-nak volt atópiás előtörténete. Bell eredményei szerint mind a klinikailag megállapított depresszióban, de az önbesorolás alapján legsúlyosabb depresszióban szenvedők körében is szignifikánsan gyakoribb az asztma és a szénanátha.

Kagan és mtsi. (1991) két független gyerekcsoport gátolt és nem gátolt tagjainak első és másodfokú rokonait kérdőívvel vizsgálták az atópiás tünetek, a mentális és szomatikus betegségek és a szociális szorongás gyakoriságát és mértékét. A gátolt gyerekek rokonai közt szignifikánsan gyakoribb volt a szénanátha és az extrém szociális szorongás. A depresszió, a gátoltság, a szélsőséges introverzió és szégyenlőség az eredmények szerint tehát mind viselkedéses, mind immundeficit szempontból erős rokonságot mutatnak egymással.

Ezek az eredmények igazolják a gátoltság és szégyenlősség szoros kapcsolatát az affektív megbetegedésekkel és a szénanátha és asztma nagyobb gyakoriságát e csoportokban. E vonások, ill. mentális megbetegedések kapcsolatot mutatnak a fokozott jobbféltekei aktivitással, így feltételezhető, hogy ez utóbbi az, ami oki szerepet játszhat a fokozott humorális, vagy B-sejtes immunaktivitásban.

Az atópiás betegségek patomechanizmusa és a jobbféltekeiség

Az atópiás betegségekben általában közös mechanizmus a fokozott antiallergén reakció, amit a magas IgE szint jelez. Asztma bronchialéban feltételezik továbbá, hogy a béta-adrenerg aktivitás deficites, és az alfa-adrenerg és kolinerg rendszer válaszkészsége fokozott. Ez a konstelláció a bronhusok fokozott reaktivitását eredményezheti külső ágensekre, vagy pszichés tényezőkre a vagus aktivitáson keresztül, bronchokonstrikciót eredményezve (áttekinti: Stoudemire, 1985). A két rendszer feltehetően együttesen felelős az asztmás reakcióért, mert pl. a vagus afferensének, vagy efferensének blokkolása megszünteti az allergiás reakciót asztmás kutyákban (Gold és mtsi., 1972).

Az autonóm idegrendszeri szabályozás fokozottan a jobbféltekébe lateralizált, így pl. a jobbfélteke különféle stimulációival markáns szívfrekvencia fokozódást vagy csökkenést lehet előidézni, míg a balféltekei stimulációk elsősorban a szív kontraktilitását befolyásolják (áttekinti: Wittling, 1995). Negatív ingerekre kifejezett deceleráció figyelhető meg passzív elkerülő helyzetben, amiért elsősorban a jobbféltekei fokozott vagus tónus a felelős, összhangban azzal, hogy a félelmi válaszokat a jobbfélteke szervezi. A szív-deceleráció része a megdermedési reakciónak. Aktív elkerüléskor viszont fokozott szívfrekvencia növekedés jelenik meg. A gyorsulás ill. lassulás nem függött az mozgásoktól, hanem pusztán az inger értékelésétől (áttekinti: Caltagirone és mtsi., 1989). Egy negatív tartalmú film megnézésekor a jobbfélteke sérültek nem mutattak decelerációt, a balfélteke sérültek viszont fokozott decelerációt mutattak a kontrollokhoz képest (Caltagirone és mtsi., 1989). A stresszreaktívitás egyik mérője a vagus tónus. A fokozott vagus tónus csökkent stresszreaktívitást jelent, és a szimpatikus idegrendszeri aktivitás ellen hat (Porges, 1992) Az alacsony vagus tónus és a magas szimpatikus aktivitás tehát a fokozott stresszreaktívitás jelzője, és a gátolt temperamentumú gyerekekre pontosan ez jellemző (Kagan, 1991,1992). Feltételezhető tehát, hogy a jobbféltekei dominancia fokozott válaszhajlamot jelent negatív ingerekre mind a paraszimpatikus, mind a szimpatikus aktivitást indukáló félelmi reakciókban. Számos vizsgálatban kimutatták, hogy a temperamentumjellemzők szoros kapcsolatban állnak az autonóm idegrendszeri reaktivitással. Eszerint a gátolt temperamentumú, tehát jobbfélteke dominanciát mutató személyeknél fokozott reaktivitás mutatható ki negatív ingerekre (áttekinti:Boyce és mtsi., 1992).

A megdermedési válaszokban megfigyelhető jobbfélteke által generált fokozott vagustónus segit értelmezni a negatív emocionális ingerek rohamprovokáló hatását asztma bronciáléban.

A továbbiakban az asztma és az atópiás betegségek másik mechanizmusát vesszük szemügyre, vajon itt igazolható-e közvetlenül a humorális immunaktivitás és a jobbféltekeiség speciális kapcsolata, amint azt a fokozott humorális aktivitás, a balkezesség és az atópiás betegségek hármas kapcsolata sugallja. Amennyiben ilyen kapcsolat van, feltételezhető, hogy a jobbféltekét aktiváló stressz és félelmi válaszok egyben fokozólag hatnak a humorális aktivitásra is.

Kang és mtsi. (1991) vizsgálatukban kifejezetten a jobb frontális fokozott aktivitás és az imunfunkciók kapcsolatát vizsgálták. Arra keresték a választ, vajon a fokozott jobb EEG aktivitást mutató egészséges személyeknél kimutatható-e immunszupresszió. Eredményük szerint a magasabb jobb frontális aktivitást mutatóknál szignifikánsan alacsonyabb volt a natural killer (NK) sejtszám a magasabb bal frontális aktivitást mutatókhoz képest, ugyanakkor viszont szignifikánsan emelkedett volt az IgM szint, ami az elsődleges immunválasz része, és fokozott humorális aktivitásra utal. Utóbbi eredmény megerősíti a jobb frontális aktivitás és atópiás betegségek kapcsolatát. Érdemes felidéznünk, hogy Smith (1987) és Hassler és Gupta (1993) szoros összefüggést kapott a nem-jobbkezesség és az emelkedett IgE szint között. Erre következtethetünk abból az összefüggésből is, hogy az atópiás betegségeket általában jellemzi a magas IgE szint

Hasonló összefüggést kaptak Neveu és munkatársai (áttekinti: Neveu, 1992), akik "balkezes" és "jobbkezes" egereket összehasonlítva a "balkezes" egereknél csökkent NK aktivitást, és fokozott autoimmunitást és T-sejtes aktivitást mutattak ki. Chengappa és mtsi. (1992) eredményei ugyancsak aláhúzzák a rendhagyó dominancia és a fokozott autoimmunitás kapcsolatát. 163 egészséges személyt osztályoztak jobb ill. baloldali (kéz és szem) preferencia szerint. A nem-jobboldali preferenciát mutatóknál szignifikáns magasabb volt az auto-antitestek szintje, és alacsonyabb az interleukin-2 szint. Az interleukin-2 egyik hatása, hogy a T-szupresszor sejtek aktiválásával gátolhatja a B-sejtes aktivitást. Így ez a konstelláció a szerzők szerint az autoimmunbetegségekre való fokozott hajlamot képviselheti, ugyanis a csökkent T szupresszor sejt aktivitás szerepet játszhat az autoimmunbetegségekben.

. Mindez arra utal, hogy a fokozott jobbféltekei dominancia szoros kapcsolatban állhat az atópiás betegségekben feltételezett fokozott humorális immunaktívitással. Tudjuk, hogy a két félteke asszimetrikusan kontrollálja az immunrendszert. Általában a balfélteke lézió csökkenti a T-sejtes immunválaszt és az NK aktivitást (áttekinti: Neveu, 1992; Wittling, 1995), de érdekes mód nem csökkenti pl. az IgM szintet, ami független a T-sejtes aktivitástól (Renoux és mtsi., 1983). Általában a B-sejtes immunitást több kísérlet tanúsága szerint nem érintik a kérgi léziók (áttekinti: Wittling, 1995). A fenti eredmények viszont azt sejtetik, hogy a jobbfélteke aszimmetrikusan szorosabb kapcsolatban lehet a humorális védekezéssel. Az alábbiakban erre próbálunk bizonyítékokat szolgáltatni.

A jobbféltekét aktiváló környezeti hatások és a humorális aktivitás

Elemzésünk logikája idáig az volt, hogy adatokat és érveket vonultattunk fel annak bizonyítására, hogy a jobbféltekei dominancia szoros kapcsolatban kell álljon az atópiás betegségekkel, az atópiás betegségek együttjárást mutatnak a szintén jobbféltekei túlműködéssel kapcsolatba hozható temperamentum- és személyiségvonásokkal ill. affektív megbetegedésekkel. Láttuk, hogy a jobbféltekei aktivációs dominancia kapcsolatban van a humorális immunitás bizonyos faktorainak emelkedett szintjével. Ez tulajdonképpen elvárható, hiszen ha az atópiás betegségek fokozott humorális aktivitással jellemezhetők, és ugyanakkor kapcsolatot mutatnak a jobbféltekeiséggel, akkor ebből következik az a hipotézis, hogy a jobbféltekei dominancia kapcsolatban kell álljon a fokozott humorális védekezéssel.

Mint jeleztük, a jobbféltekét aktiválják a negatív emocionális állapotok, szorongás és stressz. Az asztma és az atópiás betegségekben közismert, hogy a negatív emocionális állapotok provokálják a betegség rosszabbodását. Ebből az következik, hogy a jobbféltekei aktivációs szint emelkedés stresszre fokozott humorális válasszal kell társuljon, ami, mint ismeretes fokozza az asztmás tüneteket, s ez volna a stressz provokáló hatásának egyik lehetséges összetevője.

A fokozott jobbféltekei aktivitás, mint láttuk, már korai negatív tapasztalatok hatására kialakulhat (Denenberg, 1984). A klasszikus pszichoanalitikus indíttatású pszichoszomatika szerint az asztmás roham szimbolikusan egy "elfojtott sírás az anya után" (French és Alexander, 1941), s feltételezik, hogy a korai megromlott anya-gyerek kapcsolat patogén szerepű az asztma kialakulásában. E hatások befolyásolhatják az immun működéseket is az asszimetrikus féltekei kontrolhatásokon keresztül.

Persinger és mtsi. (1992) születésüktől ivarérettségükig handlingelt patkányoknál azt találta, hogy a humorális aktivitás fokozottabb volt, mint a nyugodt körülmények közt nevelt társaiké. A szerzők ebből arra következtetnek, hogy a korai megzavart anya-gyermek kapcsolat allergiás megbetegedésekhez vezethet. Lown és Dutka (1987) egereken ugyanezt az eredményt kapták. Vizsgálatukban külön érdekessége volt, hogy a handlingelt egerek 21 napos korukban még nem mutattak eltérését zavartalanul felnövő társaikhoz képest, míg 60 napos korukban már emelkedett humorális aktivitás volt kimutatható náluk. Hasonló eredményeket kaptak mások is. (Solomon és mtsi., 1968; Raymond és mtsi., 1986). A korai anya-gyermek kapcsolat minősége nemcsak rövid, hanem hosszú távon is megváltoztatja az immunkompetenciát. Míg a megzavart anya-gyerek kapcsolat fokozott humorális választ idéz elő, addig a tartós szeparáció az immunitás csökkenését eredményezi akár élethossziglan is. Scanlan és mtsi. (1987), Michaut és mtsi. (1981) és Ackerman és mtsi. (1988) eredményei jelzik, hogy a szeparáció csökkenti az immunaktivitást. Laudenslager és mtsi. (1985) 10 napi korai szeparációt követő ötödik évben alacsonyabb limfocita választ kapott mitogénre a zavartalanul fejlődő majmokhoz képest. Baltrusch és mtsi. (1992) szignifikánsan gyakoribbnak találta rákbetegek közt a 17 éves előtt bekövetkezett tárgyvesztést ill. korai szeparációt.

Sajátos megvilágítást kap így az a tény, hogy az asztmás gyerekek gyakran javulnak a szülőktől való szeparáció során (Purcell, 1969). E felfogás szerint a javulás azért következik be, mert megszűnik a szülők "patogén hatása". Csak hogy ez a javulás valószínűbben származik abból, hogy a szeparáció csökkenti a humorális immunitást, és ezáltal elmarad, vagy csökken az antigénre adott allergiás válasz. (Az elmaradt, vagy késve adott hiperszenzitizációs reakciót az immunológiai kutatásokban a lecsökkent humorális válasz jelének tekintik!) Ez nem igazolja vissza a "patogén család" modelljét, mert nem csökken, hanem nő a stressz, csak ez speciálisan - immunológiai értelemben - javít az atópiás pillanatnyi állapotán. Az stressz tünetjavító hatása egyébként autoimmunbetegségekben sokszorosan megfigyelt összefüggés. Williams (1975) asztmás gyerekeknél erős szeparáció-érzékenységet talált más gyerekekhez képest, és ez az erős kötődés nem függött össze a betegség súlyosságával, ami arra utal, hogy sokkal inkább temperamentum jellemzőről van szó. Fokozott szeparáció-érzékenységet írtak le agorafóbiásoknál is, (Bowlby, 1991) és az agorafóbiások szintén jobbféltekei dominanciát mutatnak (Kopp és Gruzelier, 1991), s jellemző rájuk is a gátolt temperamentum (Kulcsár, 1995).

Creer(1982) áttekintve az asztmás betegek vizsgálatainak irodalmát, igen gyér adatot talált arra nézve, hogy asztmás gyerekek és szüleik kapcsolata megzavart volna. Gauthier (1977, 1978) hasonló következtetést vont le, s megerősítette, hogy az asztmás gyerekek koruknak megfelelően fejlődnek, relatíve autonómak, és többségük jól alkalmazkodik. Fitzelle (1959) MMPI-al olyan anyákat hasonlított össze akiknek asztmás ill. egyéb betegségben szenvedő gyermekek volt, és nem találta őket lényegesen különbözőnek. Az anyák és a gyerekek magas szorongás és depresszió szintje könnyen értelmezhető a betegség fentállásával, mert pl. asztmás gyermekek anyjainak egy vizsgált csoportjában az anyák több mint fele hitt abban, hogy gyermeke egy akut rohamba bele fog halni (Reddihough és mtsi., 1977). Ilyen konstellációban az volna furcsa, ha valaki nem mutatna overprotektív tendenciákat.

Számos a betegséget befolyásoló, meghatározó tényező (fokozott infantilis dependencia, anyai overprotektívitás), amelyet korában egy leegyszerűsítő szemlélet következtében ok-okozati összefüggésbe helyeztek, más megvilágításba kerül, ha nem következménynek tekintjük, hanem egy sajátos biológiailag meghatározott állapot viselkedéses, pszichés és immunológiai manifesztációjának tekintjük. Így a gyermek veleszületett vonásai miatt gátolt, visszafogott emocionálisan, dependens, introvertált, konfliktuskerülő, autonóm idegrendszere hiperreaktív, immunrendszerére fokozott aktivitás jellemző, stb. Mindez nem a patogén család hatására, vagy a megzavart anya-gyermek viszonyra reakcióként alakul ki legtöbbször, hanem adottság, de természetesen ilyen adottságokkal rendelkező gyermekek lelkileg sérülékenyebbek. Feltehető, hogy a pszichoanalízis hőskorában feltárt tudattalan konfliktusok sokkal inkább következményei egy biológiai állapotnak, semmint okai a betegségnek. Ezt támasztja alá az is, hogy az intrauterin hormonhatás (lsd. fentebb) és genetikai tényezők (Mrazek, 1985) dominánsan meghatározók az asztma kialakulásában.

Általában azok a terápiás kísérletek, amelyek a szorongás csökkentésén, az asszertívitás növelésén, a családi dinamika megváltoztatásán, a kognitiv átértékelésen keresztül próbálják kezelni az asztmát, kevés sikerrel és múló hatással járnak (Stoudemire, 1985), de hatékonyak a betegséggel kapcsolatos problémák kezelésében.

A viselkedéses gátoltsággal és szélsőséges introverzióval kézenfekvőn együtt jár a szubmisszív viselkedés társas helyzetben. A gátolt, szégyenlős emberek feltehetőleg ritkábban jutnak domináns szerepekbe életük során. A szubmisszív szociális helyzet immunológiai vonatkozásaira mutatnak rá Fauman (1987) és Masataka és mtsi. (1990) majmokon végzett vizsgálatai, melyek szerint a szubmisszív egyedek humorális aktivitása felülmúlja domináns társaikét, s a szerzők szerint a dominancia "ára" a csökkent humorális immunitás.

Az asztmában közismert a negatív emóciók és stressz tünet-súlyosbító hatása (Thompson and Thompson , 1985). A negatív emóciók immunrendszer által mediált szerepére utal az asztmás roham kiváltásában Persoons és mtsi. (1995) eredménye, miszerint patkányoknál a lábra mért elkerülhetetlen shock hatására szignifikánsan megemelkedett az antigénre adott humorális válasz, beleértve az IgE-t is. A szerzők szerint eredményük modellt kínál a stressz és az asztmás roham kapcsolatára. A stressz kapcsán gyakran leírják a humorális védekezés fokozódását. Pl. Joyce és mtsi. (1992) a depresszió akut szakaszában többek közt emelkedett humorális aktivitást talált. A vizsgahelyzet, mint akut stressz csökkenti az NK aktivitást, viszont növeli a humorális aktivitást, ami vakációban visszaáll az eredeti szintre (Glaser és mtsi., 1985; Glaser, 1986; Glaser, 1991). A szorongató vizsgahelyzetben jellemző a jobbféltekei dominancia, mint azt féltekei vizsgálatok jelzik (áttekinti: Gruzelier, 1993).

Evans és mtsi. (1993) a mindennapi emóciók hatását mérték a humorális aktivitásra. A negatív, nem kívánatos élmények hatására emelkedett a humorális aktivitás.

A munkahelyi stresszel több vizsgálatban a humorális aktivitás más-más mutatójának emelkedett szintje korrelált. Theorell és mtsi. (1990) egy éven át követte vizsgálati személyeit és mérte a tartós munkastresszt hatását. Ennek mértékében szignifikáns emelkedettnek találta a humorális immunaktivitást. A szociális támogatottság negatívan korrelált a humorális immunaktivitással. Vaernes és mtsi. (1991), Henningsen és mtsi. (1992) szintén igazolták azt az összefüggést, hogy a tartós munkastressz megemeli a humorális védekezést. szintén ezt kapták repülés irányítóknál. Endresen és mtsi. (1991) bankalkalmazottaknál hasonló eredményekről számolt be. E vizsgálatban a depresszió a humorális aktivitással egyenes arányban volt, és forditott kapcsolatban volt a sejtes immunitással.

Látszólag ellentmondás van azonban aközött, hogy a depresszióban gyakoriak az atópiás tünetek, másfelől a depressziót komoly kockázatként tartják számon pl. daganatos megbetegedésekben.

Az időben elnyúlt és kontrollálhatatlan stressz azonban egészen másként hat az idegrendszerre és az immunrendszerre, mint az akut, vagy tartós, de adaptációt kiváltó stresszor (áttekintik: Schleifer és Keller , 1992; Leonard,1995). Önmagában pl. a tárgyvesztés nem okoz immunszupressziót, csak ha depresszióval párosul (Schleifer és mtsi., 1983; áttekintik: Schleifer és Keller). Vagy pl. míg a handlingelés fokozott humorális immunválaszt okoz, addig az elválasztás előtti szeparáció az immunválasz csökkenéséhez vezet (Scanlan és mtsi., 1987; Fauman, 1987; Michaut és mtsi., 1981; Ackerman és mtsi., 1988). Hasonló a helyzet depresszióban. Schleifer és mtsi. (1989) fiatal depressziós betegeknél fokozott immunválaszt kaptak, összhangban mások azon eredményével, hogy depresszióban gyakoribbak az atópiás megbetegedések. A régóta fentálló, krónikus depressziós betegeknél viszont szignifikáns immundeficitet találtak. Sklar és Anisman (1979) kísérletében patkányokban az egy ülésben adott elkerülhetetlen elektroshock fokozta a tumornövekedést szemben azokkal a társaikkal, akik az elektroshock elől menekülni tudtak. A depresszió fokozott veszélyeztetettséget jelent a daganatos megbetegedésekre, míg az atópiás betegségek, úgy tűnik, kifejezett védelmet jelentenek. Petroianu és mtsi. (1995) szignifikánsan kevesebb atópiás beteget talált malignus tumoros betegek közt.

Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy az atópiásoknál a fokozott humorális aktivitás, ill. IgE szint összefügg jobbféltekei aktivációs dominanciájukkal, s az ebből fakadó fokozott stresszreaktívitással. Az akut és tartós környezeti és alkalmazkodási stressz, amely még lehetővé tesz adaptációt, úgy tűnik szintén emelheti a humorális immunválaszt, s ez hozzájárul az atópiás beteg állapotának változásaihoz. Pl. King és Wilson (1991) atópiás dermatitiszesek közt szignifikáns kétirányú kapcsolatot találtak az interperszonális stressz és a rákövetkező napi tünetek súlyossága közt. Az eredmények arra is modellt nyujtanak, hogyan válik a negatív emocionális élmény azonnal roham-provokáló tényezővé (Persoons és mtsi., 1995). Végül van okunk feltételezni, hogy a fejlődés korai posztnatális szakaszában a megzavart anya-gyermek viszony felelős lehet az atópiás betegségek kifejlődéséért. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy mindig rossz anya-gyermek viszonyt kéne feltételeznünk az atópiás betegségek hátterében, mint ahogy erre a pszichoanalitikus indíttatású megközelítések hajlanak.

Összefoglaló

Jelen tanulmányban áttekintettük azokat az adatokat és lehetséges mechanizmusokat, amelyek szerepet játszanak az asztma bronciáléban, és az atópiás megbetegedésekben.

Számos vizsgálat jelzi, hogy az atópiás és egyéb immunbeteg csoportokban gyakoribb a balkezesség. Ennek az összefüggésnek a hátterében feltételezhető egy intrauterin hormonális és/vagy genetikai hatás, amely egyaránt felelős bizonyos immundeficitekért és a féltekei aktivitás jobbratolódásáért. A jobbféltekei dominancia számos viselkedéses és pszichés vonással járhat, így szoros összefüggés mutatható ki a gátolt temperamentum, a szégyenlősség, extrém introverzió és a jobbféltekei dominancia közt. E személyek fokozott biológiai és pszichés sérülékenysége a jobbféltekei funkciók dominanciájával ill. a balféltekei funkciók bizonyos mértékű deficitjével állhatnak kapcsolatban. Nevezetesen, jobbféltekei dominanciát mutat a negatív emóciókra, stresszre adott válasz szervezése, s mivel a jobbfélteke szorosabb kapcsolatban áll az autonóm funkciókkal, így fokozott stresszreaktívitás jellemzi a jobbféltekei dominanciát mutató személyeket. Ez a fokozott reaktivitás az egyik feltételezhető mechanizmusa az asztmás jelenségeknek. A másik mechanizmus, az előzővel együttesen fejtve ki hatását, a fokozott humorális immunitás, amely alapját képezi a allergiás reakcióknak. Számos adat jelzi, hogy a korai negatív tapasztalatok, ill. az aktuális stressz fokozhatja a humorális immunválaszt, ami az atópiás tünetek súlyosbodásához vezethet. Az adatok alapján elképzelhető, hogy ebben szintén kitüntetett szerepe lehet a jobbféltekei fokozott aktivitásnak.

Jelen tanulmány nem támogatja azt a pszichológiai megközelítést, miszerint az asztma kialakulásában meghatározó szerepe volna a korai negatív tapasztalatoknak. A megzavart anya-gyerek kapcsolat elősegítheti a betegség kialakulását, de önmagában valószínűleg csak szélsőséges formában okozhatja. Sokkal inkább valószínű, hogy a biológiai alapokon nyugvó temperamentumjellemzők hajlamosíthatnak bizonyos konfliktusokra. A család patogén szerepe a betegséggel való megküzdés, együttélés fázisában lehet jelentős, és nem a betegség kialakulásában.

A fenti összefüggések számos új szempontra hívják fel a figyelmet az asztma és atópiás betegségek kapcsán. Indokolt volna pl. az atópiás, asztmás gyerekek korai szűrése diszlexia és egyéb fejlődési tanulási zavarok tekintetében, mert a korán megkezdett speciális kezelések számos későbbi problémától megóvhatják a gyermeket. Komoly összefüggés mutatható ki az asztma kialakulása és a dohányzás közt. Egyrészt, akik hajlamosak asztmára, nagyobb valószínűséggel szenvednek e betegségben, ha dohányoznak, másrészt asztmás és dohányzó anyák gyermekei sokkal valószínűbben lesznek asztmások. A célzott felvilágosító munka az asztma szempontjából veszélyeztetett családokban csökkenthetné. az asztma kialakulásának veszélyét.

A jobbféltekeiség és az atópiás betegség fokozott kockázatot képvisel depresszióra, szorongásos megbetegedésekre is. Az immunrendszer és idegrendszer szoros kapcsolata miatt a mentális zavarok súlyosbítják a fizikai tüneteket, s viszont a mentális zavarok kezelése mindenképpen javíthatja a betegséget. Minden olyan képességfejlesztés, önismereti terápia, stb. amely csökkenti a személyt érő stresszt, ill. fokozza megküzdő képességét, javíthat a betegségen.

Talán utópisztikusan és elvontan hangzik, de a két félteke eltérő sajátságaiból bizonyos nevelési és megelőzési elvek is következhetnek. Ezt napjainkban számos alternatív gyógymód már felismerte és alkalmazza. Tudjuk jól, hogy az idegrendszeri deficitekben nagy eredményeket értek el a kiesett funkciók időben elkezdett gyakoroltatásával, a sérült terültek ezen keresztüli stimulálással. A jobbféltekei dominanciával a balféltekei közelítő viselkedést szervező rendszer deficites lehet, s ez megfelelő, pl. jutalmazás orientált nevelési módszerekkel fejleszthető. Úgy tűnik ugyanis, hogy a balfélteke képes gátolni a jobbféltekei fokozott aktivitást. A jobbféltekei negatív emóciók, ill. a nemverbális emlékek balféltekei interpretációja és kontrollja alakul ki minden verbális terápiában.

Az atópiás betegségekben, de minden immunológiai problémával kapcsolatban érdemes szólni az immunrendszer kondicionálhatóságáról. Kultúránk sajnos az averzív kondicionálásban sokkal fejlettebb technikákat ismer, és a jutalmazásos kondicionálás inkább terápiás módszerként elterjedt. Számos sikeres terápiás beavatkozás ismert a hipnózis, imaginatív relaxációs módszerek, NLP területéről allergiás jelenségek kezelésénél.

A jobbféltekei dominanciának szerencsére nemcsak negatív következményei vannak. Geschwind és Galaburda (1987) és azóta számos vizsgálat bizonyította, hogy a rendhagyó dominanciát mutatók körében sokkal gyakoribbak a legkülönfélébb területeken tehetséget mutatók száma. A matematikai, zenei, és egyéb művészeti tehetségek sokkal gyakrabban mutatnak rendhagyó dominanciát. A különféle fizikai aktivitást igénylő sportokban, de a sakkozásban is a jobbféltekei dominancia kifejezett előnyt jelent. A jobbféltekét tekintjük a kreativitás, az alkotókészség forrásának. A jobbféltekei működések szoros kapcsolatot mutatnak az empátiás készséggel és feltehetőleg az altruizmussal.

Irodalom






























 

 

 

 

 

 

}