Küldje el barátjának, ismerősének! Küldje el barátjának, ismerősének!
 

Feliratkozás hírlevélre

Szendi Gábor: Nicsak, itt ki beszél?

Időnként olyat teszünk, hogy magunk is megbánjuk, olykor idegenként állunk saját cselekedeteink előtt, néha meg nem értjük magunkat. A csúcs, amikor hitetlenül azt kérdjük magunktól: ez én voltam?

Többszörös személyiségek

Az első eset még a francia forradalom idejéről származik: a leírás szerint egy német lánynak, francia arisztokrata menekültek hatása alá kerülve, hirtelen kettőzött személyisége alakult ki, melyek között spontán "ingázott": egyik személyisége maradt, ami volt, a másik azonban folyékonyan beszélt franciául, arisztokratikusan viselkedett, és a németet francia akcentussal használta. A többszörös személyiségek igazi korszaka a 19. század második felében köszöntött be, amikor a hipnózist ismét alkalmazni kezdték. Eugene Azam francia sebészprofesszor írta le Felida X. nevű betegét, akinek egyik állapota egy apatikus, éles testi fájdalmaktól szenvedő, állandóan aggodalmaskodó személyiség volt, amely olykor minden előjel nélkül 2-3 perces, mély álomba zuhant, amelyből aztán egy életvidám, kacagó személyiség ébredt fel. Később Jules Janet pszichiáter, Pierre Janet bátyja írta le Blanche Wittman esetét, aki a híres Jean-Martin Charcot egyik kedvenc betege volt a Salpatriére kórházban éveken át. Charcot hisztériás betegeivel minden héten bemutatót tartott hallgatóinak és a "művelt nagyközönségnek" hisztériás és hipnotikus jelenségekből. Blanche beleunva a sok éves mutatványosdiba, megszökött. Janet hipnózisban feltárta a nő második személyiségét, amely Louise nevet kapta. Pierre Janet már külön kórtermet tartott fent többszörös személyiségű betegeinek. Egyik kedvence Léonie volt, akit korábban mások, majd Janet is sokszor hipnotizált. A nőnek három személyisége volt. Léonie csak önmagát ismerte, míg második személyisége, Léontine ismerte önmagát és Léonie-t is. Idővel egy harmadik Léonie is felbukkant, Janet a nő automatikus írása révén fedezte őt föl. Ez a harmadik Léonie ismerte mindhármójukat, de őt a másik két személyiség nem ismerte. Ezzel Janet leírta azt a furcsaságot, amit később gyakran tapasztaltak többszörös személyiségűeknél, hogy bizonyos -általában a "jó" -személyiségek nem ismerték a "rosszakat", míg a "rosszak" ismerték a "jókat". A "többszörös személyiség" diagnózis létjogosultságát tagadók manapság joggal vetik fel, hogy ezek a korai leírások valójában hipnotikus jelenségek voltak, melyeket akaratlanul is a kezelő orvos alakított ki. Ezt erősíti Jules Janet egyik betegének az esete, akit ő "mesterséges Felidának" nevezett el. A nőt Marcélinenak hívták, és mai diagnózis anorexia nervosa lenne. A nő hónapokon keresztül egy falatot sem evett, és lassan már halálra éheztette magát, mikor Janet hipnotizálta, és ebben az állapotban hajlandó volt enni. Lassan kialakult egy kettős élet: nappal Jules, majd később Pierre 10 éven át reggelente a nőt hipnózisba vitték, aki életvidám, energikus nőként tevékenykedett egész nap, majd este visszaesett korábbi passzív, depresszív állapotába. Hasonló "műtermék" kétszeres személyiséget írt le August Forel is. Esete, M.Z. hajadon, fiatalkorában diákok hipnotikus alanyává vált, majd Párizsba ment, ahol spiritiszták és jövendőmondók kezébe kerülve cirkuszokban lépett fel "szomnambulikus" jövendőmondóként. Karrierje koronázásaként Charcot osztályára került, ahol tagja lett a charcot-i elméletet demonstráló hisztériások csapatának. Ezen "továbbképzések" során kialakult egy második személyisége is, L.F, akinek életéről M.Z. mit sem tudott. L. F. festőművésznő és leszbikus volt, vonzotta a Hold és az éjszakai élet. Mikor Forel kiderítette M.Z. kettős életét, a nő nem akarta elhinni, amit hipnotizőre megtudott tőle -róla. Végül mégis hitt neki, mert ez megmagyarázta számára azt a furcsaságot, hogy egy nap a zsebében talált egy fényképet, amint egy festőállvány előtt áll palettával a kezében, de a kép elkészültére nem emlékezett.

Modern esetek

Bár megannyi duplikálódott személyiséget értelmezni lehet hipnotikus műtermékként, a jól dokumentált modern esetek közt találunk azonban valódi többszörös személyiségeket is.
Ilyen volt Christine Costner Sizemore, vagyis szakirodalmi álnevén Eve. Eredetileg fejfájással jelentkezett egy klinikán. Csinos, de színtelen, visszafogott asszonynak tűnt a beszélgetés során, de egyszer csak hirtelen elbambult, teste megmerevedett, arcán különös, idegen arckifejezés jelent meg, végül arca kiüresedett. Testén finom remegés futott végig. Arcán hirtelen mosoly jelent meg, lábait kacéran keresztbe dobta, és tőle szokatlan, csengő, kacér hangon megszólalt: Helló doki! Majd kért egy cigit. Az orvos felmérve a helyzetet, megkérdezte tőle, ki ő. A nő most lánynevén mutatkozott be. Állította, hogy nincs férjnél, nincs gyereke, stb. A későbbi kezelések során összesen 22 személyisége bukkant fel.
A másik híres eset Billy Milligan, akiről Daniel Keyes két dokumentumregényt is írt. Milligant gyermekkorában mostohaapja verte és többször megerőszakolta. A gyermekkori traumák a többszörös személyiségűeknél gyakran előfordulnak. Billynek különböző helyzetekre különböző személyiségei voltak. Ma úgy gondoljuk, az egyes személyiségek feltehetőleg azért alakulnak ki az ilyen betegekben, mert annyira extrém helyzetekhez kell alkalmazkodnia a személynek gyermekkorában, hogy ezek nem egyeztethetők össze a "normál" személyiséggel és egymással sem. A modern felfogás szerint ezek mindig pozitív szándékkal keletkeznek, s később a probléma abból adódik, hogy felváltva uralják az egyént, és a vezető személyiség olykor nem is tud arról, mit művelnek társszemélyiségei. Milligant pl. többszörös nemi erőszakkal vádolták, de végül felmentették, mert igazolva látták, hogy az erőszakot egy általa nem kontrolált személyisége hajtotta végre.
A többszörös személyiségű betegek terápiája tulajdonképpen arra irányul, hogy a vezető személyiséggel összeismertessék az előle addig elfedett és általa irányíthatatlan személyiségeket, ill. ezeket az önállósult részeket megtanítani arra, hogy a múltban esetleg hasznos szerepüket ne éljék ki anakronisztikusan ugyanúgy a jelenben. Ha egy gyerekben mondjuk kialakul egy "hisztériázó" rész, amely akkor lép működésbe, amikor nem teljesül valami vágya, ez gyermekkorban még működőképes, felnőttkorban azonban rengeteg problémát okoz. Mivel a személyiségek sokszor csak hipnózisban hívhatók elő, a többszörös személyiségűek terápiájában nagy szerepet kap a hipnózis.

Énállapotok egészséges emberekben

Patológiás és normális közt nincs szakadék, a két szélső pólus közt az átmenet folytonos. Kisgyermekkorban szinte mindenkinél megfigyelhetők szélsőséges, nehezen irányítható énállapotok. Ezek a fejlődés során egyre inkább integrálódnak egy nagy egésszé, s ezáltal az emberek ezeket az olykor szélsőséges viselkedéseket is sajátjukként élik meg, s olykor, ha meg nem is tudják akadályozni "tevékenységüket", de tudatában vannak, hogy "ezek" ők. A személyiség egész életünk során fejlődik, és általában egyre integráltabbá válik, vagyis nő a kontrol az egyes részek felett. Belső konfliktusaink sokszor tekinthetők úgy, mint két énrész összeegyeztethetetlen törekvései. Hasonló a helyzet a nehezen kontrolálható vágyakkal (szexuális csábítás és csábíthatóság, játékszenvedély, különféle függőségek). Ezek lényege, hogy bizonyos ingerhelyzet előhívja azt a személyiségrészt, amely vágyik a szexuális kalandra, nem bír ellenállni a kártyának, vagy ha billentyűt lát, egyből internetezni akar. Ilyenkor ez a személyiségrész ellentmondást nem tűrően átveszi a hatalmat, és az ingerhelyzetben ő irányít minket. Ha erőszakkal akarjuk őt kitörölni magunkból, nem lesz sikerünk, mert ő is élni akar, ő is mi vagyunk. Egyik részünk nem ölheti meg a másik részt, csak az egészet. A Dr. Jekyl és Mr. Hyde híres története, valójában egy megtörtént eset irodalmi feldolgozása, csak Stephenson még nem többszörös személyiségnek hívta a jelenséget. A történetben a jó rész kétségbeesésében inkább megöli magát, csakhogy elpusztítsa önmagával együtt a rossz részt. Dr. Jekyl mai terápiája arra irányulna, hogy a benne élő agressziót tanulja meg kiélni szociálisan elfogadott módon, s ez lenne a gyógyulás.