Küldje el barátjának, ismerősének!
 

Feliratkozás hírlevélre

Szendi Gábor: A hipnózis és az agy

   Megjelent rövidebb változatban:
   Élet és Tudomány 2003.január 24. 58(4):118-121. old

    A hipnózis sokak szemében még ma is valamiféle misztikus jelenség, vagy a "felvilágosultabbak" egyszerűen szélhámosságnak tekintik. Ez utóbbi nézet finomított és tudományosított változata szerint a hipnotikus jelenségek valójában szerepjátszás, a "hipnotizált" ember igyekszik megfelelni a hipnotizőr elvárásainak.
   Kétségtelen, hogy a hipnózis története Mesmertől napjainkig tele van megmagyarázhatatlannak tűnő történetekkel, látásukat visszanyerő vakokkal, mankójukat eldobó bénákkal, vagy a halálos betegségükből felgyógyulókkal.
    Aztán itt vannak a -szerencsére nálunk betiltott- színpadi hipnotizőr mutatványok, ahol az emberek seprűnyélen lovagolnak, pohár víztől berúgnak, stb.


Korabeli fotó egy színpadi hipnózisból: a szereplők azt a szuggesztiót kapták, hogy berúgtak

    Ez utóbbi sokat árt a tudományos hipnózisnak, mert az emberekben tovább erősíti az akaratvesztés hamis hiedelmét. Ezt részben Thomas Mann csempészte be a köztudatba a fasizmus rossz hasonlataként. Igaz, James Braid, a hipnózis szót megalkotó angol sebész is egy vásári mutatványostól leste el a "szemkifárasztás" technikáját, de akárhogy is; mind a gyógyító, mind a színpadi hipnózis jelenségei azt sugallják, hogy a hipnotizőrnek szinte határtalan hatalma van alanya felett, tetszés szerint módosíthatja testi folyamatait vagy perceptuális élményeit. És ettől az emberek egy kicsit tartanak.
    Valójában a hipnózis kialakulásához legalább két dolognak fent kell állnia: legyen az alany hipnábilis és legyen egy belső beleegyezése a hipnotikus állapot kialakítására és fenntartására. Másként nem megy!
   De most nem is erről szeretnék szólni.

Kik a hipnábilisak?

   A hipnábilitás mértéke tulajdonképpen ezt jelenti, hogy valaki mennyire hajlamos a hipnotikus szuggesztiók végrehajtására, vagyis, hogy milyen mértékben hipnotizálható. A kérdés a '60-'70-es években kialakított standardizált hipnábilitási skálák óta vizsgálható egzaktul. E skálákban standard hipnózis indukciót alkalmaznak, majd különféle szuggesztiókat adnak, pl. hogy az embernek emelkedjen fel a karja, vagy hogy zümmögő legyet halljon a szobában. A teljesített szuggesztiók száma adja ki a hipnábilitás mérőszámát.
   A vizsgálatokban általában alacsony és magas hipnábilitású személyeket szoktak összehasonlítani különféle mérési eljárásokkal. A személyiségjellemzők felöl közelítve a kérdést, azt találták, hogy az erősen hipnábilisak hajlamosak erősen bevonódni mindenféle képzeleti tevékenységbe, pl. mélyen el tudnak merülni egy regény olvasásában. További jellemzőjük a gondolati rugalmasság és a koncentrációs készség.
   Amikor EEG-vel vizsgálták a gyengén és erősen hipnábilisek csoportját, kezdetben az un. fokozott alfatevékenységre való hajlamot tették felelőssé a hipnábilitásért. Az alfatevékenységet az EEG-n a 8-13 Hz-es frekvenciasáv jelenti, amit akkor tapasztalni, amikor lehunyjuk a szemünket és bambulunk. Az agykontrolos Silva még ezidőtájt csente el és szabadalmaztatta sajátjaként a meditáció- és hipnóziskutatás ismereteit, de ahogy mondják, lemaradt egy körrel, mert az agykontrolosok megszédített tömegei még mindig "alfába mennek le", miközben ma már tudjuk, hogy a fokozott theta (3-9 Hz) aktivitás jellemzi mind az erősen hipnábilisokat, mind a meditatív és hipnotikus állapotokat.


Modern EEG térkép az agyról a delta (0-3 Hz) és a béta (13-28 Hz) frekvenciasávban a nyugalmi állapot és a kar jeges vízbe mártása helyet összehasonlítására.

A '60-'70-es években, a modern agykutatás hőskorában sokáig azt gondolták, hogy a jobbfélteke-domináns személyek, vagyis akiknek aktívabb a jobbféltekéjük, azok jobban hipnotizálhatók. De ma ennek épp az ellenkezőjét gondoljuk.
   Kiderült ugyanis, hogy a két félteke eltérően figyel a világra: a jobbfélteke figyelme széleskörű, mindenre figyel, ami körülöttünk történik, mondhatnánk azt is, szétszórt a figyelme. A balfélteke ezzel szemben erősen tud koncentrálni, vagyis képes a figyelt ingeren kívül minden mást kizárni. Pontosan erre van szükség, amikor a hipnózisindukció zajlik, ugyanis a hipnotizőr törekvései ilyenkor arra irányulnak, hogy az alany csak az ő hangjára, ill. az általa sugallt testi élményekre figyeljen. Az erősen hipnábilisok egyik jellemzője tehát a fokozott balféltekei dominancia.
    Érdekesen támasztja alá ezt számos dolog. Pl. az aggodalmaskodó, szorongó emberek általában fokozott jobbféltekei aktivitással jellemezhetők ("mindenhol veszélyt szimatolnak"), s az ilyen személyek szorongáscsökkentő gyógyszerek hatására hipnábilisabbakká válnak. Ennek oka az, hogy a szorongáscsökkentő gyógyszerek a jobb homloklebenyben fészkelő szorongásközpontunkat gátolják, s ezzel közvetve fokozzák a bal homloklebeny aktivitását.
    A balféltekei figyelmi folyamatokban fontos szerepet játszik a dopamin nevű idegi hírvivő anyag; azok a szerek (pl. amfetamin, LSD), melyek serkentik ennek a dopamint szállító idegpályának az aktivitását, egyben fokozzák a hipnábilitást is.
    Aki egy kicsit olvasott már a két félteke eltérő sajátságairól, abban bizonyára már megfogalmazódtak kételyek, hiszen az erősen balféltekeiek a túlzottan racionális "kockafejűek" szoktak lenni, s éppen ők volnának a hipnotizálhatóbbak?

 

 

Mi történik az agyban hipnózis alatt?

    Nos a hipnábilitás egyik fontos mutatója a féltekei aktivációs dominanciaváltás rugalmassága. Akik tehát "beleragadnak" a balféltekei folyamataikba, azok valóban túl racionálisak szoktak lenni, és nem tudják agyukat feladatfüggően használni, vagyis mindent a józan ésszel akarnak megoldani, legyen az logikai feladvány, vagy nehéz érzelmi helyzet. A hipnábilis személyek azonban mindig a helyzethez illő féltekéjüket aktiválják, vagyis, amikor logikusan kell gondolkodni, vagy erősen koncentrálni, akkor a balféltekéjüket, amikor pedig fel kell oldódjanak mondjuk egy zenei élményben, akkor átadják az irányítást a jobbféltekéjüknek.
   A hipnózis indukció folyamatában az első lépés mindig a beszűkült figyelem állapotának létrehozása. Láttuk, hogy az erősen hipnábiliseknek ez jól megy. Ezt követően azonban az alanynak fokozatosan fel kell adnia kritikai érzékét, a realitás tesztelését, hiszen a hipnotizőr olyan dolgokat kezd sugallni, ami "ép ésszel" nem fogadható el. Pl. hogy egyik kezem fel fog emelkedni. A "józan ész", a valóság folyamatos kontrolja a homloklebeny funkciója; aki el tudja "hinni", hogy a keze csak úgy maga-magától fel fog emelkedni, annak le kell mondania a hitetlenkedésről, vagyis homloklebenye intenzív működtetéséről. Később a hipnotizőr egyre inkább képszerűen kezd beszélni, hasonlatokat használ és illogikus kapcsolásokat hoz létre. Pl. "most kint fekszik a tengerparton, lágy szellő fújdogál, süt a nap, a sirályok rikoltoznak, a távolban gyerekek zsivaja, érzi a homok melegét, s minél jobban érzi ujjain az átpergő homokszemeket, annál mélyebb hipnózisba kerül". Ugye valójában az illető egy széken ül, az összes dolgot el kell képzelnie (vizuális, hallási, tapintási, hőérzési fantáziák), és annál mélyebb a hipnózis, minél jobban érzi a homokszemeket peregni ujjai közt, ami egy teljesen illogikus összekapcsolása két dolognak. De működik, mert kikapcsol a homloklebenyi cenzúra, beindul a jobbféltekei fantáziavilág, és ott már nincsenek ellentmondások és logika.


Az agy PET képén azok a területek láthatók (a jobb ECL, a talamusz és a hídnak nevezett ősi agyterület), amelyek az élménybe való bevonódás mértékével arányosan aktíválódtak.
(a melegebb szín fokozottabb aktívitást jelent)

    Ez mind szép, de most valójában csak azt fogalmaztuk meg, mire várunk bizonyítékokat az agykutatóktól a hipnózisélmény és a féltekei sajátosságok ismeretében. És ők szállítják is rendesen, ami elvárható tőlük.
    John Gruzelier, aki mindenféle módszerekkel évtizedek óta vizsgálja a hipnózis és az agyműködés kapcsolatát tulajdonképpen szó szerint úgy írja le a hipnózis folyamatát, ahogy fentebb vázoltuk. Vagyis a hipnózis kezdődik egy fokozott bal homloklebeny-aktivitással, majd az aktivitás fokozatosan lecsökken és az irányítás átkerül a jobbféltekébe. Van egyfelől tehát egy balról jobbra történő aktivitás-eltolódás, továbbá -mivel a homloklebenyek aktivitása is lecsökken, különösen baloldalt- történik egy, az agy elülső feléből egy hátsó félbe történő aktivitás-eltolódás is. Ennek az a következménye, hogy felerősödnek a testi folyamatok és a különféle érzékszervekhez kötött fantázia- és élményvilág, ugyanis az agy elülső részének fokozott aktivitása képviseli az aktív, a dolgokat alakító, akarattal bíró részünket, míg agyunk hátsó fele, ahol az érzékszervekbe bejövő ingerek feldolgozása történik, az a passzív, befogadó, átélő részünk.

Pillantsunk be az agyba

    Pár éve csak, hogy az úgynevezett vérátfolyásos vizsgálatokat használni kezdték a hipnóziskutatásban. Ennek a vizsgálóeljárásnak a lényege, hogy ahol az agy aktívabb, ott több vér fog átfolyni egységnyi idő alatt, hiszen több cukrot és oxigént igényelnek az agysejtek. Ha radioaktív cukrot vagy oxigént juttatunk a vérbe, akkor megfelelő eszközökkel képet kaphatunk az agyműködés pillanatnyi állapotáról. Ilyen a pozitron emissziós tomográf (PET) és a single photon emissziós computerizált tomográf (SPECT).
    Gruzelier professzor hagyományosabb módszerekkel dolgozik, és ő az agyműködés-változást funkciók romlásán és javulásán keresztül vizsgálja. Mondjuk, megméri, hogy éberen a két kéz mennyire ügyes tapintási feladatokban, majd ugyanezt megméri hipnózisban is. Mivel azt találta, hogy a bal kéz, amit a jobbfélteke irányít, sokkal ügyesebb hipnózisban, ez pl. igazolta, hogy ebben az állapotban a jobbfélteke aktívabb. Vagy: általában az emberek jobb füle a jobban halló, merthogy éberen az emberek többsége balfélteke domináns. Hipnózisban azonban fordul a helyzet, a bal fülünk kezd el élesebben hallani, vagyis megint csak a jobbfélteke fokozott aktivitását tapasztalhatjuk.
    A vérátfolyásos vizsgálatok ezzel szemben zavarbaejtően sokat mutatnak, hiszen - mint egy számítógépben - a hipnózistól függetlenül az agynak egy csomó háttérfeladatot is el kell látnia. Ezért a kutatók általában úgy járnak el, hogy pl. ugyanazt a feladatot adják éberen is, meg hipnózisban is, és a kétféle agyi aktivitásmintázatot "kivonják" egymásból. A "különbség" lesz a hipnózis.
    Fontos, hogy van különbség. Ha ugyanis a hipnózis valóban csak szerepjátszás volna, ahogy azt a hipnózis szerepelmélete állítja, akkor a különbség "nulla" lenne.
   A éber és hipnotikus állapotban lévő agy képe közti eltérések azt mutatják, hogy a hipnózis során valóban aktiválódik az agy hátsó, érzékelő része, továbbá a figyelmi folyamatokért felelős agyi struktúrák. Két kis terület aktivitásváltozása különösen figyelmet érdemel. Az akarati, érzelmi és figyelmi folyamatokban kitüntetett fontossága van az un. elülső cinguláris lebenynek (ECL), amely a két félteke közti "választékban", elől található. Hipnózisban több vizsgálat is bizonyította, hogy a jobb ECL fokozottan aktív lesz. Egy másik terület a jobb falilebeny alsó tekervénye (valahol a fülünk felett) viszont inaktívvá válik. E területnek kitüntetett szerepe van abban, hogy testi-lelki egységben éljük meg magunkat, s éppen ez az, ami hipnózisban elvész, hiszen érzékszerveink, végtagjaink, testi működéseink "önállósíthatják" magukat, ha a hipnotizőr (és mi is) úgy akarjuk.

Az észlelés megváltozása a hipnózisban

    A hipnózis szerepfelfogásának képviselői előszeretettel szokták bemutatni, hogy kellően motivált alanyok képesek komolyabb fájdalmat is elviselni. Azonban ezt csak az amúgy is szkeptikusok veszik kézpénznek, a hipnóziskutatók ellenőrizték, van-e különbség az agyműködésben a hipnózisban szuggesztióval csökkentett fájdalom, ill. a hipnózist és a fájdalomtűrést csak készségesen eljátszók között.
   Kiderült, hogy hipnózisban, ha fájdalomcsökkentő vagy növelő szuggesztiót adtak, akkor csökkent vagy növekedett annak az agyterületnek az aktivitása, amely a fájdalom intenzitásának átéléséért felelős. Van a fájdalomnak azonban egy szenvedés komponense is, az agyban ugyanis praktikusan két fájdalomrendszer van. A fájdalom kellemetlen aspektusát a már ismerős ECL egy bizonyos része közvetíti nekünk, és csillapíthatatlan krónikus fájdalomban szenvedőknél végső beavatkozásként ezt a területet szokták roncsolni. Az ilyen betegek arról szoktak a műtét után beszámolni, hogy ugyanúgy érzik a fájdalmat, de már nem szenvednek tőle. Régi tapasztalat, hogy a fájdalom hipnotikus kezelésekor ezt a szenvedés-részt ki lehet kapcsolni. A vérátfolyásos vizsgálatok igazolták is, hogy ilyenkor az ECL figyelmi területei és különféle homloklebenyi gátló területek válnak fokozottan aktívvá, vagyis az alany "máshova" figyel, nem a fájdalomra.
   Egy másik kutató azt vizsgálta, vajon mi változik meg az agyban, ha az alanynak azt a szuggesztiót adják, hogy a színes foltokat fekete-fehérben lássa, ill. fordítva, ha arra kérik, hogy a szürke árnyalatokat mutató ábrát lássa színesben.


A kísérleti személyek a hipnotikus szuggesztió függvényében képesek voltak mást látni, mint amit néztek

   Éber állapotban azt találták, hogy az agy "színelemző" területe csak a jobbféltekében kapcsolt ki, ha a színeket szürke árnyalatoknak kellett látni, ill. kapcsolt be, ha a szürke árnyalatokban színeket kellett látni. Ez megfelelt a kísérleti személyek képzeleti működésének, vagyis udvariasan törekedtek arra, hogy olyannak képzeljék az ábrát, amilyet kértek tőlük. De mindeközben a balfélteke pontosan tudta, mit is látnak valójában. Drámaian megváltozott a helyzet azonban hipnózisban, ekkor már mindkét félteke "színelemzője" a szuggesztiónak megfelelő állapotba kapcsolt, vagyis a kísérleti személyek már az észlelés szintjén mást láttak.

Összefoglaló

    Az utóbbi évek kutatásai cáfolhatatlanul bizonyították, hogy a hipnózis valóban egy módosult tudatállapot, s ebben az állapotban az agyműködés specifikus változásokat mutat az éber állapothoz képest. A tudomány komótosan halad a fantáziához képest, de ma már tudjuk, hogy a szuggesztiók igenis képesek agyi területeket be- ill. kikapcsolni, s ezzel módosítani a kül- és belvilág megélését, ill. a testi folyamatokat, pl. az immunműködéseket.

Lexikon:
hipnózis indukció: a hipnotikus állapot bevezető szakasza
szuggesztió: sugallat, amely az élmény vagy viselkedés megváltoztatását célozza
EEG: elektroenkefalogram: az agytevékenységet a fejre helyezett elektródák segítségével mérő műszer
módosult tudatállapot: a normális éber tudati állapot megváltozása, ilyen az alvás, a hipnózis, a meditáció

További olvasásra ajánlott: Szendi Gábor: A hipnózis és az agyműködés. Psychiatria Hungarica 2003/2 99-109 old.